Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Átadták a Wizz Air új képzőközpontját Budapesten

2018. december 02. - EuroAstra

images_130.jpgÁtadták Budapesten a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság új képzőközpontját, ahol naponta háromszáz pilótát és légiutas-kísérőt oktathatnak.

 

A repülőtér közelében lévő új, 30 millió eurós beruházással létrehozott képzési központban két mozgó, úgynevezett full flight szimulátoron képezhetik a pilótákat, a légiutas-kísérők pedig több berendezett kabinban tudják gyakorolni a feladataikat a napi rutintól a kimenekítésig.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója beszédében azt hangsúlyozta, hogy az idei aktív év volt, 130 új járatot nyitottak, több mint ezer embert vettek fel, és 2,6 milliárd dollár értékű beruházást hajtottak végre. A forgalom idén a tavalyihoz képest 20 százalékkal emelkedett - tette hozzá.

Mivel jövőre is hasonló forgalomra és dolgozói létszámbővítésre számítanak, mindenképpen szükség volt egy új központra - mondta. Ezzel a légitársaság valamennyi képzése Budapestre költözik. A cég évente 250-300 pilótát és 500 légiutas-kísérőt vesz fel.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár a kormány céljának nevezte, hogy minél több magyar céget segítsen az exportpiacokra, és egyre több munkahelyteremtő és magas hozzáadott értéket képviselő beruházás érkezzen az országba. Ezek egyike sem lehetséges megfelelő közlekedési infrastruktúra nélkül, ezért a Wizz Airnek nagyon fontos szerepe van, hiszen a légitársaságnak köszönhetően 31 ország 67 célállomásáról érhető el Magyarország - mondta az államtitkár.

Hozzátette: tavaly meghaladta a 100 milliárd eurót a magyar export, és 96 új külföldi beruházás érkezett hazánkba, mindkettő rekordadat, és az idei első féléves számok is ígéretesek. Vagyis külgazdasági oldalról is sikerül erősíteni a magyar gazdaság növekedését, a beruházások valamint az exportsikerek egyre több családnak jelentenek biztos megélhetést és kiszámítható jövőt.

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr2514405292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása