Korabeli könyvek már a XVII. század utolsó harmadában írtak a városi, udvari, egyházi szimfonikus zenekarokról. Később a zenekarban való játék hivatássá vált, megélhetést biztosított a zenészek számára anélkül, hogy szolgálatot kellett volna vállalniuk egy arisztokrata udvarban, vagy az egyháznál. A zenészek egyesületekbe tömörültek. A koncertzenekarok függetlenül, üzleti alapon szervezték fellépéseiket, de a mecenatúra továbbra is megmaradt. A műsor összeállításakor kezdtek kialakulni a ma is ismert programszerkezetek (nyitány, versenymű, szimfónia) vagy a szórakoztató összeállítások.

   A nagyzenekari hangverseny fantasztikus élmény. Hivatásos zenészek állítják, semmilyen zenei előképzettség nem szükséges a meghallgatásához, Az sem fontos, ki a szerző és mi a mű a címe. Csak érezze a hallgató, hogy ez valami nagyon szép, élményt nyújtó varázslat, jólesik benne részt venni. Volt alkalmam karmesterekkel beszélgetni, leírom a nevüket, emlékezetükre: Jáhn Antal, Mán György, Lénárt Gusztáv. Tőlük hallottam, mi minden történik egy koncert elkezdése előtt.

    A Milánói Scala zenekara 60 tagból áll, a Londoni Filharmonikusok együttese 90-ből. A játéktér szűk, meg kell tervezni a zenészek bevonulásának és elhelyezkedésének koreográfiáját. Ez bonyolultabb, mint gondolnánk, mert képzeljük el a nagybőgős, vagy a trombonos lépegetését a zeneszerszámával, a kottatartók felborulásának elkerülését a többieknél.

   Ha a koncerten zongora vagy csembaló is szerepel, azt a hangoló mester készíti elő kezdés előtt  2-3 órával. A hárfa hangolása nagyjából 1 óráig tart. Az ütőhangszereket is be kell hangolni. Most már hangológépet használnak hozzá. Ezeket nem lehet előző nap, vagy az esti műsor  délelőttjén elvégezni. A hangolásnak „frissnek” kell lennie. A fúvós hangszerek egy részét, elsősorban a rézfúvósokat, koncert előtt bemelegítik, „befújják”. A melegítés szót ebben az esetben szó szerint kell érteni. Koncert előtt általában rézfúvós skáláktól hangosak a kisebb gyakorlótermek.

   A műsor kezdése előtt félórával bevonulnak a zenekartagjai, kinyitják a kottákat, ekkor már a közönséget is folyamatosan beengedhetik. Azt hinné a néző, hogy a zenészek össze-vissza hangolnak, zenebona, kakofónia az egész. Egyáltalán nem így van. A koncertmester, a zenekar eső hegedűse jelez az oboásnak, aki egy A-hangot ad. Azért az oboa, mert hangolás szempontjából „rugalmatlan” hangszer, tónusa eleve adott. A többi hangszer hozzá idomul. A másik oboa, aztán a fuvola, klarinét, fagott és a fafúvós hangszerek.

   Ezután az oboa F-hangot ad a kürtöknek: erre hangol az első kürt, majd sorban utána a többiek. Majd B-hangot fúj a trombitáknak, harsonáknak, tubának és a többi rézfúvósoknak. Következi ismét az A-hang, amelyre a vonósok behangolnak.

   Ha mindez megvan, a nézőtér elcsendesül, a koncertmester jelez, belép a karmester, taps. A karmesteri pálca felemelkedik, kezdődik a koncert.

Láng Róbert.