Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Révay András: Szimbólummal ábrázol

2018. szeptember 22. - EuroAstra

anna-1_1.JPG Az Ars Sacra fesztivál keretében nyílt meg Jakobi Anna festőművész kiállítása a Budai Klub Galériában. Az „Égre néző profán világ” című, a művész új képeit felvonultató tárlat 2018. október 16-ig, hétköznap 14-18 óráig látogatható Budapesten a XI. Budafoki út 9-11-ben.

feledy-3.JPG Jakobi Anna művészetének hatását jól jelzi – állapította meg a kiállítás megnyitásakor Feledy Balázs művészeti író – hogy az esemény iránt a képzőművészet barátai mellett igen széles értelmiségi kör érdeklődik. Annak ellenére, hogy benne vagyunk az Ars Sacra országos fesztivál időszakában, naponta több kiállítás is nyílik, ennél a kiállításnál a Budai Klub Galéria terme megtelt látogatókkal. Nem kell feltétlenül egyházi értelemben vett hit a szakrális művészeti alkotás létrehozásához. A szent dolgoknak a művekben való feloldódása, lényegítése elegendő hozzá. Korábban sajnos kettészakadt a művészet és „egyházművészet”. Az egyházak nem találták meg a kézfogás lehetőségét a magyar művésztársadalommal. Most viszont olyan képekkel találkozunk, melyek eleget tesznek a megkívánt feltételnek.

anna-2_1.JPG Nagyon biztos értékelvűség mellett építi saját személyiségét 0Jakobi Anna és erre épül egész pályafutása is, akár grafikát készít, akár fest. Nála az emberség és a művészet lényegi egységben mutatkozik meg, Ő kivetíti magát, a saját belső személyiségét azokra a művekre, melyek most ezeken a falakon is láthatók. Elmondható róla, hogy összművészeti érdeklődésű, a képei is összművészetiek, zene és irodalom egységesül bennük. Belső, emberi, morális tartása, írásaiban is megmutatkozik, mert emberként és festőművészként is ugyanazok a dolgok foglalkoztatják. Az emberi kapcsolatok, melyek hol működnek, hol működésképtelenek. Minden kiállításának címe van, volt ilyen, hogy „Etűdök szomorúságra és dáridóra”, „A lélek jelbeszédei”, „Emesék álmai”.

anna-3_1.JPG A mai: „Az égre néző profán világ” kissé ellentmondásos. Őszinteség, hazugság és sokféle emberi viszonyulás is lehet benne. A világ értelmezése, a bánat és öröm, a csalódás és a felszabadultság, az egyedüliség, a magány – ezek mind nagyon fontos motívumai a képeknek. Jakobi Anna nagyon erősen önvizsgáló művésztípus, aki nem kívülről halad befelé, inkább belülről halad kifelé. Azokat az érzéseket festi meg, amik belül foglalkoztatják. Voltak művészek már a harmincas években, akik a belülről táplálkozó szürreális kifejezésmódnak nagy fontosságot tulajdonítottak. Kivetíteni, ami a lélekben látható! Ilyenek ezek a képek is. Nem a körülöttünk látható dolgok vannak „lefestve”, ugyanakkor egyik sem absztrakt, értelmezni tudjuk a látványukat. Érezzük, hogy itt valami más tartalmiságról is szó van. Figurális, de mégis, lényeges a jelek szerepe minden képen.

anna-4_1.JPG A szimbólumok tudatosak. Mindent valamilyen szimbólummal akar ábrázolni. Lehet, hogy ez a folklórból töltekezik, lehet, hogy a klasszikus szürrealizmusból, de valamilyen módon rá jellemző, egyénivé alakul. Nagyon elmélyült szemlélődést követően válnak alkotásokká, a lényegük az egyesítésben jelölhető meg. Nem az ösztönös útját képviseli a szürreálisnak, nem úgy vetíti ki, hogy ösztön és absztrakció, hanem mindez nagyon tudatos. Egyetlen vonal sem véletlen a képein! A színek nem olvadnak össze – és ez érthető, hiszen kezdetben grafikával indult. A színek mozaikszerű építkezése jellemzi ma is. Az elmélyülés, elmerülés az etikai és biblikus kérdésekben lényeges, mert belőlük türelmes festésmóddal párosult meditatív világ jön létre.

anna-5_1.JPGKépeinek többsége szimmetria alapján épül föl, de az nem jelenti azt, hogy a kép két oldala tükörkép lenne. Érdekes meditatív elemzésre ad lehetőséget. A Barbie jelenség például ennek az elüzletiesedett konzumtársadalomnak borzasztó jelképe, míg egy másik oldalon szinte egy fohász tárul elénk. Ezen a kiállításon különösen „Az úr érkezése” érdemel fokozottabb figyelmet. Egész más formai megoldás, mint a többi. Máshol sok apró formából építkezik, míg itt egy tömör, misztikus képet látunk. Az árnyék a felhővel nagyon különös. Hosszú ideig kell a kép előtt állnunk, amíg kiderül az irodalmi vonatkozása, hogy mit is akar számunkra mondani, Hasonló az Ádám – Éva jelenség is, a kiűzetés után. A Bárkára várók kép pedig – furcsa módon – valami nagyon aktuális tartalmat is hordoz. Ebben a világban mi is bárkára várunk a szellemiséggel való kapcsolatunkban, de tudjuk: sokan várnak bárkára. Márpedig az izgalmas művészet aktualizáltan is értelmezhető és egyetemesen is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr4014249965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása