Tapír született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A kicsi vasárnap látta meg a napvilágot. Bár a kifutóban, a látogatók szeme láttára jött világra, ám mivel az anyaállat egy védett, nyugalmas, félreeső elkülönítő istállótérbe vitte be a kicsit, a közönség néhány napig még nem láthatja őket. Az Állatkert kis türelmet kér a nagyközönségtől.

Tovább folytatódik a „baby boom” Fővárosi Állat- és Növénykertben: A napokban ugyanis a tapírok is felkerültek azon állatok hosszú listájára, amelyeknél a városligeti intézményben az elmúlt időszakban gyermekáldás volt. Ráadásul a tapírok esetében erre az örvendetes eseményre már nagyon régóta vártak a szakemberek, hiszen utoljára 31 esztendeje volt lehetőség arra, hogy az Állatkert közönsége újszülött tapírt látasson.

Apás szülés volt

A tapírgyerek szeptember 2-án, azaz vasárnap látta meg a napvilágot. Suki, a 20 éves anyaállat ráadásul nem az istállóban, hanem a Dél-Amerika kifutó hátsó részén adott életet a kicsinek, így azok a látogatók, akik akkor épp arra sétáltak, a saját szemükkel is láthatták az apróság világra jövetelét. Az ellés egyébként „apás szülés” volt, hiszen Géza, a 22 esztendős apuka is mindvégig ott volt párja és születendő gyermeke közelében. A tapírokkal közös kifutóban, velük „társbérletben” lakó többi dél-amerikai állat, így a vízidisznók, a nagy marák és a nanduk is érdeklődve figyelték az eseményeket, sőt, az egyik vízidisznó még az újszülött letisztogatásába is besegített Sukinak. A jövevény rövid időn belül lábra is állt, de persze az első lépéseket még igen reszketeg lábakkal tette meg. A kicsi később az emlőket is sikeresen megtalálta, és azóta is rendben táplálkozik, gyarapszik.

A születés pillanatait, illetve a kicsi első lépéseit a gondozók meg is örökítették, a felvételekből készült kisfilmet szerdán tette közzé az Állatkert. Magát az újszülöttet azonban néhány napig biztosan nem láthatják a látogatók. Az ellés után ugyanis Suki egy védett, nyugalmas, félreeső elkülönítő helyiségbe vitte be kicsinyét, s azóta is ott tartózkodnak. Mivel az állatkerti munkatársak sem akarják zavarni, egyelőre csak az oda beosztott gondozók, illetve szükség esetén az állatorvosok mehetnek a közelébe. A városligeti intézmény így néhány napig a nagyközönség türelmét kéri azzal, hogy amint lehet, természetesen a látogatóknak is bemutatják majd a jövevényt. A kicsivel kapcsolatos fejleményekről az intézmény rendszeresen beszámol majd hivatalos Facebook-oldalán.

Az állatkerti munkatársak már gyanítják, milyen nemű a kicsi, de ezt kétséget kizáróan várhatóan egy-két napon belül lehet majd megmondani. Ezt követően lehet majd az apróságnak nevet keresni.

Mit kell tudni a tapírokról?

A tapírok négy faja közül az állatkertekben általában a dél-amerikai, más néven síkföldi vagy közönséges tapírt (Tapirus terrestris) szokták bemutatni: ehhez a fajhoz tartoznak a budapesti tapírok is. Dél-Amerikai csapadékosabb vidékein, a Kolumbiától egészen Argentína északi részéig terjedő terület erdőségeiben és mocsaras vidékein őshonosak. Mivel élőhelyük egyre zsugorodik, mi több, egyes vidékeken vadásznak is rájuk, a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) által létrehozott, a fajok veszélyeztetettségének mértékét kifejező értékelési rendszerben a dél-amerikai tapírt az úgynevezett sebezhető (vulnerable) fajok között tartják számon.

A nőstények átlagosan 13 hónapig vemhesek, és ellésenként egy, nagy ritkán két utódot hoznak világra. Az újszülöttek – a lényegében egyszínű felnőttekkel ellentétben – csíkosak, illetve a lábaikon foltokat viselnek. A fiatal tapírok 6-8 hónapig, esetleg még ennél is tovább vesznek magukhoz anyatejet, de már viszonylag hamar megpróbálkoznak a szilárd táplálékkal is, amelynek aránya aztán fokozatosan nő a tej arányához képest. A fiatalok általában másfél éves korukra válnak teljesen önállóvá, az ivarérettséget pedig 2-3 évesen érik el. A tapírok élettartama akár a 30 évet is meghaladhatja.

Budapesti tapírok

A Fővárosi Állat- és Növénykertben – kisebb-nagyobb megszakításokkal – 1890 óta foglalkoznak tapírok tartásával. Az idők során többnyire dél-amerikai tapírok képviselték ezt az állatcsoportot, de 1912-ben megesett, hogy dél-amerikai és az indiai tapír is élt Budapesten egyazon időben. Hagyományos bemutatási helyük az Elefántházban, illetve egy ideig a Zsiráfházban, ide értve természetesen a házakhoz tartozó kifutókat is. Az újabb időkben, immár több mint másfél évtizede az 1997-ben átadott Dél-Amerika kifutó a lakóhelyük.

Budapesti születésű kistapírt viszont még a régi elefántházi kifutóban láthatott utoljára a nagyközönség, több mint három évtizeddel ezelőtt. Az akkori tapírpár, Nándi és Malvin nászából 1987. szeptember 11-én született utód, aki fiúnak bizonyult, és később az Isti nevet kapta. Miután felcseperedett, 1989-ben egy másik állatkertbe került.

Jelenleg – a most született kicsivel együtt – három tapír él a magyar főváros állatkertjében. A szülők közül Suki 2009 óta, Géza pedig 2001 óta lakik Budapesten.

„Baby boom”

A kistapír mellett a közelmúltban sok más apróság is született, illetve kelt ki a Fővárosi Állat- és Növénykertben, így a látogatók szinte a kert minden részén kölykök és fiókák sokaságát láthatják. A legnépszerűbbek továbbra is a múlt esztendő végén született kiselefánt, illetve gorilla kölyök, akik a fajukra jellemző lassú egyedfejlődés miatt természetesen még mindig bébiknek számítanak. De az elmúlt hónapokban, hetekben is sok kisállattal gyarapodott a városligeti intézmény. Gyermekáldás volt például az ecsetfarkú patkánykenguruknál, a Bennett-kenguruknál, a kormos kenguruknál, a földi kuszkuszoknál, a rókakuzuknál, a sörényes hangyászoknál, a matakóknál, a gyűrűsfarkú makiknál, a törpe selyemmajmoknál, a rókamangusztáknál, az ormányosmedvéknél, a zebráknál, cebui disznóknál, a muntyákszarvasknál, az indiai antilopoknál, a vízidisznóknál, a nagy maráknál, az agutiknál, a gundiknál, a luzoni kéregpatkányoknál, a pápaszemes pingvineknél, a vörösfülű aráknál, a jácintkék aráknál, a rózsás és a borzas gödénykenél, a batláknál, a skarlát íbiszeknél, a rózsás flamingóknál, a fekete hattyúknál, a koronásdarvaknál, a tűzcsízeknél és még sok más fajnál, a háziállatok közül pedig a mangalicáknál, a magyar tarka szarvasmarháknál és a gyimesi rackáknál is.

Csikó? Borjú? Malac?

Érdekes nyelvi probléma, hogy az ifjú tapírokat csikónak, borjúnak vagy malacnak lenne-e indokoltabb nevezni. A szakirodalomban ugyanis mindhárom megnevezéssel találkozni, illetve nem ritka, hogy egyszerűen kölyöknek nevezik őket.

Mint ismeretes, az egzotikus vadállatok kor és ivar szerinti elnevezésekor általában az eredetileg háziállatokra kitalált neveket szokás használni. A nagytestű állatok (elefánt, orrszarvú, víziló, zsiráf) utódait például a szarvasmarha mintájára borjúnak, a lófélék és a tevefélék (mint hátas és málhás állatok) utódait a ló mintájára csikónak, a vadon élő sertésfajok kicsinyeit a sertés mintájára malacnak és így tovább.

A tapírhoz rokonság szempontjából legközelebb álló háziállatunk a ló, tehát ez alapján tapírcsikóról kellene beszélni. Ugyanakkor a tapíroknak az orrszarvúak még közelebbi rokonaik, náluk pedig, a nagy méret miatt a borjú név használatos az utódok megnevezésére. Ezért van az, hogy sok állatkerti szakember automatikusan a tapírborjú nevet használja. Szórványosan még a tapírmalac elnevezéssel is találkozni, nyilván az ifjú tapírok csíkjai miatt.