Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Kő kövön - Ünnepi ülés az Építőmérnöki Karon

2018. július 24. - EuroAstra

dr_habil_galos_miklos_38269-513x600.jpgA BME Építőmérnöki Kar Építőanyagok és Magasépítési tanszékén 2018. július 17-én ünnepi ülésen köszöntötték Dr. Gálos Miklós nyugalmazott egyetemi tanárt 80. születésnapja alkalmából.

 

 

A Műegyetem központi épületének dísztermében Dr. Józsa János rektor nyitotta meg az ülést. Emlékeztetett, az Egyetem történeti eseményeinek, tanszékváltozásainak közepette, az ünnepelt által választott tudományág, a geológia olyan stabilitással bírt és bír, melyet „a víz szalad, a kő marad” kifejezéssel illethetünk. Az ünnepelt életkorának külön öröme, hogy házastársával együtt élheti meg. Gálos Miklós az ipari gyakorlatot, tapasztalatot hozta be az egyetemre, és sugározta azt hosszú időn keresztül az építőmérnök és építészmérnök hallgatók felé, köszönet érte. Fő tárgyai a geológia, főként a mérnök-geológia voltak. Nem múlik el hét még most sem, hogy ne találkoznának vele a munkatársak az egyetemen.  

Az egyetemi közösség nevében kell köszönetet mondani az elmúlt évtizedek munkájáért, mellyel hozzájárult az egyetem, a kar és annak tanszékei előmeneteléhez, az ifjúság, az oktató-kutató gárda neveléséhez, és a jelenleg is tartó aktivitásért. 

 Az ünnepelt életútjának fő állomásait  Dr. Balázs L. György, (BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék) ismertette.

Gálos Miklós 1956-ban kezdte tanulmányait a Műegyetemen, 1961-ben diplomázott. Kivitelezői-tervezői gyakorlata a győri Vagon- és Gépgyárhoz kötődik. Majd a Vegyi Művek,a Kőolaj- és Gázipari Tervező Vállalat és sok más állomás következett, ahol vezető tervezőként és szakosztály vezetőként működött. A Vegyterv Építési Irodában ismerkedett meg későbbi felségével. 

 A BME egyetemi évek; Ásvány- és Földtani Tanszék, Mérnök-geológia Tanszék, Építőanyag és Mérnök-geológia Tanszék, majd már nyugdíjasként, napjainkig az Építőanyag és Magasépítési Tanszék. Tudományos főmunkatársként, egyetemi docensként, egyetemi tanárként, kari tudományos tanácsadóként számíthatnak ma is munkájára. 1999-2006. között, nyugdíjazásáig, tanszékvezető helyettes volt az  Építőanyagok és Magasépítés Tanszéken. Az ELTE Alkalmazott Földtani Tanszék és Geofizika Tanszék, Érintés-földtan és Kőzetmechanika Labor voltak meghívott előadói működésének helyszínei.A Nyugat-magyarországi Egyetemen a soproni Faipari Mérnöki Kar meghívott előadója, a Vásárhelyi Pál Doktori Iskola műszaki mechanika tárgyának hosszú ideig előadója volt. Labor vizsgálatokban, pl. a törésmechanika körében, mindig nagy kedvvel vett részt, érdekes része ezeknek a csont-vizsgálatok laboratóriumi kivitelezése, különös tekintettel a korral összefüggő szilárdság-csökkenésre.  

 

Néhány fontos kutatási témája; kőzetek húzó-szilárdságának meghatározása, kőzetek törés-mechanikai vizsgálata, kőzetek mállásának értékelése, szálerősítésű betonok törésmechanikai vizsgálata, vasúti ágazatok K+F innovációs feladatai. 

 Jelentős ipari megbízásai; Nagymaros, Info-park, Budai Vár pincéi, Budafok- Kőbánya pincék, Budapest és Székesfehérvár épületei, Parlament külső homlokzatának kőcseréje, budai rakpart kőburkolata, Mátyás templom, Gellérthegy szikla-kápolna, Klotild palota diagnosztikája, stb. Munkásságának fontos területe a teherviselő kőszerkezetek, oszlopvizsgálatok, függőfolyosók vizsgálata, boltozott kőhidak, a Lapidárium Hungaricum (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye) bevételezési munkái, Visegrád falvizsgálat.

 

Közéleti szerepvállalása; MTA köztestületi tag, a Nemzetközi Kőzetmechanikai Társaság Magyar Nemzeti Bizottságának tagja, a Nemzetközi Talajmechanikai és Alapozási Bizottság tagja, a Nemzetközi Mechanikai Bizottság Törésmechanikai Albizottságának tagja, a Magyar Mérnöki Kamara Geotechnikai Tagozat alapító tagja, a Magyar Szabványügyi Testület Építőkövek Szakmai Bizottságának elnöke, a Magyarhoni Földtani Társaság Mérnökgeológiai Környezet-földtani szakosztályának tagja, a Szilikátipari Tudományos Egyesület Kő- és Kavics szakosztályának tagja, a Nemzetközi Beton Szövetség magyar tagozatának tagja és a Díszítőkő Konferenciák fő szervezője. 

 Számos kitüntetése között a legfrissebbet, a miniszteri kitüntetést 2018. június 3-án vette át az Innovációs és technológiai minisztertől.  

Gálos Miklós kiemelkedő munkásságának témáiról, a hozzá kapcsolódó együttműködésről munkatársai tartottak előadást :

 

  1. Bojtár Imre (BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék) – Törésmechanika az építőmérnöki gyakorlatban, http://epito.bme.hu/bojtar-imre

 

  1. Csoma Rózsa (BME Vízgazdálkodási Tanszék) – Talajvízjárással kapcsolatos vizsgálatok Dél-Buda területén, http://epito.bme.hu/csoma-rozsa

 

ifj. Gálos Miklós (Iparművészeti Múzeum) – A talált kép, Antonio Tempesta kőre festett képei,       https://en.wikipedia.org/wiki/Antonio_Tempesta 

 

Kárpáti László (Pelso Plan Mérnökiroda kft.) – Divatos kőszerkezet. Gabionok a mérnöki és az építészmérnöki gyakorlatban,    

http://www.pelsoplan.hu/kapcsolat.htmlhttps://en.wikipedia.org/wiki/Gabion , https://www.steelvent.hu/gabionok 

 

Kürti István (ELTE Ásvány- és Földtani Tanszék)  - Laboratóriumi kőzetmechanikai vizsgálatok,  

 

  1. Kuruczné, Kovács Márta (BME Tartószerkezetek Mechanikája Tanszék) – Biomechanikai vizsgálatok a gyógyítás szolgálatában, a gerinc műtéti és konzervatív kezelésének hatására lejátszódó mechanikai változások kísérleti és numerikus vizsgálata,    https://me.bme.hu/kurutzne-marta 

 

  1. Pintyőke Gábor (BME Hidak és Tartószerkezetek Tanszék) – A Parlament homlokzati kőcseréjének szerkezeti kérdései,

http://www.parlament.hu/documents/10181/22394/318_1_m.pdf/4b93c79d-8bb5-42ec-9d44-4d532644cc12 

 

  1. Tamás Kornél (BME) – Kiselemes számítógépes programok a halmazok belső szerkezetének vizsgálatára,

 

  1. Vásárhelyi Balázs (BME Geotechnika és Mérnökgeológia Tanszék) – Kőzetmechanika az építőmérnöki gyakorlatban, http://www.gekko.ro/files/Galos_Vasarhelyi_kozettest.pdf

 

 

 

http://www.sinekvilaga.hu/123-33883.php 

http://mek.oszk.hu/02700/02736/02736.pdf

https://hu.wikipedia.org/wiki/Földtan

http://mek.oszk.hu/02900/02910/02910.htm 

https://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tamop412A/2011-0038_12_david1_hu/ar01s04.html 

http://epa.oszk.hu/02700/02732/00140/pdf/EPA02732_foldtani_kutatas_36_2_12-14.pdf 

http://www.hegymaszotechnika.hu/referenciak/154/repedt_tampiller_megerosites 

http://innotekamelyepites.hu/cikk/a_hilton_uj_reprezentativ_bejarata.37.html 

 

 

 

 

 

 

Harmat Lajos

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr8514130715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása