Hírek, információk politika mentesen Magyarországról és a nagyvilágból.

A projektmenedzserek bevezethetik Görgényi István vízilabda edző csapatelméletét

2018. március 20. - enigma.enigmaticus

htepro.jpgA projektmenedzsment szakma évről-évre egyre több pozícióval kecsegtet, hiszen a folyamatos fejlődéssel újabb és újabb projektek követelik megfelelő vezetőjüket.

 

A szakemberek egyik legnagyobb feladata a több területről érkező kollégák összekovácsolása, és olyan képességek elsajátítása, amellyel nemcsak önmaguk, de csapatuk munkáját is megkönnyítik. A csapatok működésének elméletében és gyakorlatában egyedi módszert kidolgozó Görgényi István válogatott vízilabdázó, majd edző most a projektmenedzserek elé tárja szemléletét.

 

Vannak, akik évekig tanulják a projektmenedzsmentet, mások alkalom szülte megbízások kapcsán válnak szakemberré. A szakma még 2018-ban sem telített, sőt évről-évre egyre több pozíció nyílik. A jó vezetői készségek itt elengedhetetlenek, de a komplex, rendszerben való gondolkodásmód és a hatékony időmenedzsment ugyanolyan fontos, mint a jól megválasztott humánerőforrás. A Projektmenedzsment Fórum idén április 5-én hozza össze a szakmabelieket, akik tudásuk megosztásával egymást segíthetik a fejlődésben és a projektek profi szintű megvalósításában.

 

Bármilyen kivitelezendő elképzelésről, feladatról is legyen szó, a projektmenedzsment folyamatok öt jól elhatárolt lépésre bonthatók: indítás, tervezés, végrehajtás, kontroll és befejezés. Mindezt egy embernek kell kézben tartania, aki adott költségvetéshez igazodva, a vállalatvezetőség célkitűzéseit szem előtt tartva irányít és motivál egy csapatot. A projektmenedzserek dolgát tovább nehezíti, hogy sokszor az érdekellentétek középpontjában állnak. A projektek résztvevői különböző szervezetek vagy azon belüli egységek delegált dolgozói, identitásuk pedig divíziójukhoz köti őket, így talán az egyik legnehezebb feladat praktikus módszereket alkalmazva csapattá kovácsolni a több irányból érkezett dolgozókat.

 

Csapatjátékban jelenleg az egyik legnépszerűbb módszert Dr. Görgényi Istvánnak köszönhetjük, aki válogatott vízilabda múltja után jogi doktori diplomát szerzett, valamint szakedzői karrierbe fogott. Irányítása alatt vált az ausztrál női válogatott olimpiai bajnokká. A csapatok működését jól átlátva kidolgozta a Hunting Territory (Vadászterület) csoportdinamikai módszert, amelyet az április 5-i Projektmenedzsment Fórumon egy kerekasztal beszélgetés keretei között fejt ki, ezzel is segítve a csapatvezetők mindennapi munkáját.

 

  1. Prónay Gábor címzetes egyetemi docens szerint mindemellett ma már illik gondolni azokra is, akik alkalom szülte pillanat okán válnak projektmenedzserré, és igyekeznek átadni számukra is azokat a viselkedésformákat és gondolkodásmódokat, amelyek segítenek a profi munkavégzésben.

 

Fontos, hogy a nagyobb volumenű projektek kivitelezői betekintést adjanak munkájukba, az előadó szakemberek pedig valóban aktuális témákra reflektáljanak, legyen szó államigazgatási, építőipari, médiaszakmai vagy éppen autógyártási projektekről. Körbejárjuk a döntéshozási mechanizmusokat, új megközelítéseket és megoldásokat mutatunk, de beszélnünk kell azokról a soft skillekről is, amelyek nélkül nem lehet ehhez a szakmához állni. Sőt, idén már a környezetvédelem és a fenntarthatóság témaköre is a megvitatandó témák között szerepel – mondta el Prónay Gábor, a Projektmenedzsment Fórum szervezőbizottsági elnöke.

 

A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) által dedikálta rendezvény idén a Danubius Hotel Flamencoban kap helyet, további részletek a honlapon találhatók.

 

  1. április 5.

Projektmenedzsment Fórum

Danubius Hotel Flamenco

 

http://www.hte.hu/web/projekt2018

http://www.hte.hu/web/projekt2018/hirek/-/hir/elindult-a-konferencia-honlapja;jsessionid=DE2B193AADC0061E2DB228ECC8CDA8C3

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr1813742686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.