A jó házassághoz nem kell hozomány, üzeni a múlt század húszas éveiből való sláger. Ha a házassághoz nem is, de a közös élet költségeit illetően jól jöhet. Különösen, ha a feleség nem dolgozott, „csak” háziasszony volt és a férj jövedelméből kellett megélniük. Abban az időben a házasságok nagy része ilyen volt. Járjuk körül a hozományt, amely már szinte teljesen kiment a divatból, a házassági szerződés lehet esetleg „rokona” a hozománynak.

   A hozományt már az ókorban ismerték, ezt számos akkor keletkezett prózai mű, vers, színdarab bizonyítja. A római jog szerint a házasság tartama alatt a hozomány tulajdonosa a férj, aki válás esetén azt visszaadni tartozik. Sőt, az asszony jogának biztosítása végett a házasság tartalma alatt is visszakövetelhette férjétől a hozományt, ha párja elszegényedett, csődbe ment. Ez igazságtalannak tűnik, a reklamációval forduljunk Flavius Justinianushoz.

   De a hozomány nem is római találmány. Hammurápi babiloni király (Kr. e. 2000) törvénykönyvében is  szerepel. Új-Babilóniában viszont a nő tulajdonát képezte a házasságba vitt vagyona. Ha elvált, jog szerint magával vitte az új házasságba.

   Olykor a kelengyét is hozománynak hívják. Pedig nem az. Ugyanis  elsősorban vászonneműből állt: ruhák, párnák, takarók, lepedők, kendők, abroszok, törölközők, és a ruhanemű tartására szolgáló ládák, bútorok. A kelengye megalapozta a fiatal pár háztartását, jelentős vagyont nem jelentett. Ezeket a holmikat legtöbbször a menyasszony családja adta, ezért azt mondták: „Ahány lánya, annyiszor ég le a háza!”

   A móring ennek épp a fordítottja. Nászajándék; amelyet az esküvő után való napon a férj adott a feleségének. Angliában és Németországban a régebbi időben az ajándék két ökör, egy felnyergelt ló, egy pajzs, egy dárda és egy kard volt, jelképéül annak, hogy a nő ezentúl férje jó- és balsorsának elválaszthatatlan osztályrészese lett.

   De térjünk vissza a hozományhoz. A székelyek parafernumnak nevezik, a Romániába élő szászok stafirungnak. Sok helyen a hozomány csak egy darab jószágból állt, mert a szülők vagyoni helyzetével csupán ezt tette lehetővé. Néhol a szegényebb családok is rátarti módon gazdagot akartak játszani, és erejükön felül költekeztek a hozomány biztosításáért, a leány „kiházasításáért”. A hozományt ünnepélyesen vitték a házasságkötés alkalmával a legényes házhoz, vagy ahol a fiatal házaspár megtelepedni szándékozott, és ott közszemlére tették.

   Mivel ma a feleségek többsége dolgozik, „hozományát” a keresete jelenti, amely olykor felülmúlja „férjura” jövedelmét és ebből konfliktusok adódnak. Ahelyett, hogy a balga férj örülne okos asszonyának.

   És még egy idetartozó hír, amelyet az egyik internetes újságban olvastam. Erzsébet királynő dédunokájának, Vilmos herceg pici lányának, Saroltának vagyona még nincs, de majd egyszer bárki elfogadná őt menyének, jövőbeli hozományát 1 milliárd angol fontra, 350 milliárd forintra becsülik.

Láng Róbert