Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

A kaukázusi krétakör

2017. október 01. - EuroAstra

kaukor.jpgBertolt Brecht kíméletlen világa a miskolci Játékszín színpadán. A Miskolci Nemzeti Színház legkisebb játszóhelyén, a Játékszínben mutatták be A kaukázusi krétakört szeptember 30-án. A mintegy hetven szereplőre írt darabot tizenhárom színész játssza Szőcs Artur rendezésében. Az igazságról és jóságról szóló tandrámát csak 16 éven felüli nézőinek ajánlja a teátrum.

 

Polgárháború dúl. Éjszaka van, a palota üres, mindenki elmenekült. Az ellenség bármely pillanatban felbukkanhat. Egy szolgálólány térdel egy alvó kisgyerek mellett az elhagyatott udvaron. A kormányzó feleségének gyereke, akit anyja hátrahagyott a nagy sietségben. Innentől kezdve a szolgálólány és a kisfiú sorsa összefonódik. A lány vállalva minden kockázatot, éhezést és kirekesztést, a gyerekkel együtt menekül az üldözők elől. Majd rövid időre ismét béke lesz: a vérszerinti anya visszaköveteli a gyermeket, akit egyszer már elhagyott. Bíró elé kerül az ügy. Mi lesz az ítélet?

Igazság, jóság, anyaság a legvéresebb időkben, mindez Brecht kíméletlen világában, amely nem mutatja jobbnak az embereket, mint amilyenek, de előtérbe helyezi azokat, akik tartásukkal kitűnnek a tömegből.

 

„Minden azoké legyen itt, akik jól tudnak bánni vele”

Rendező szakon sokat foglalkoztak Bertolt Brechttel, - mondta Szőcs Artur - azóta is különleges számára ez a darab. Ez egy gyönyörű történet, ami egyszerre szól a szerelemről, az anya-gyermek kapcsolatról, a háborús viszonyok borzalmairól, és olyan érzéseket ébreszt, amelyek képesek az ember szívét feldúlni – ahogy azt a jó színház teszi. Fontosnak tartom, hogy foglalkozzunk a háború témájával. Szerencsére már jópár generáció nőhetett fel békében, de érdemes felhívni rá a figyelmet, hogy bármikor bekövetkezhet egy újabb tragédia, ami háborúhoz vezethet. Meg kell mutatnunk a borzalmakat, hogy másképpen lássunk, másképpen éljünk, és ezt megakadályozzuk – hangsúlyozta.

 

Különleges látványt, egy autógumikból felépült világot álmodott meg Kovács Dániellel közösen a rendező. - Az egész világ tele van hatalmas autógumi hegyekkel - mondja Szőcs Artur. – A fogyasztói társadalom hatása, hogy még el se kopott a régi, kidobjuk és újat veszünk, mert így jobban megéri. Abból indultunk ki, hogy ez egy olyan elnyűhetetlen anyag, ami még egy pusztító háború után is megmarad. Kovács Dániellel együtt végeztünk a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, rendező szakon, de emellett díszletet is tervez. A tavalyi Bakkhánsnők című előadásban már dolgoztunk együtt, és most is közösen építettük fel ezt a világot - tette hozzá.

 

Láng Annamária játssza Gruse, a szolgálólány szerepét. A színművésznő először játszik Miskolcon, de elmondása szerint nagyon könnyű volt együtt dolgozni az itteni művészekkel. Olyan elfogadással, figyelemmel fordultak felém az elejétől kezdve, mintha mindig itt lettem volna. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy nagyon nagy élmény nekem ez a próbafolyamat és nagyon boldog vagyok, hogy ezekkel az emberekkel közösen dolgozhatok – meséli. Az előadásról szólva hozzátette, Brecht darabja nagyon is aktuális és fontos üzenetet hordoz: minden azoké legyen itt, akik jól tudnak bánni vele. – Gruse estében is így van ez – folytatja a színésznő – azt gondolom, a küzdelem teszi igazán anyává a nőt. Az anyaság azt jelenti, hogy nem kérdés az, hogy mindennel megküzdök a gyermekemért. Nincs olyan körülmény, ami miatt hátrahagynám. Csináljuk, és kész…és közben végtelenül szeretjük őt. Én magam is anya vagyok, nap, mint nap tapasztalom ezt, és azt gondolom, ez plusz tartalmat adhat a szerepnek – mondja Láng Annamária.

 

Harsányi Attila, akit Acdakként láthat a közönség, abban reménykedik, hogy felnyithatja a nézők szemét ez a történet, és megindítja őket ennek a tiszta lelkű lánynak a története, hiszen ezért fogják játszani estéről-estére. Gruse történetének tanulsága, hogy az állhatatosság, a jóságba vetett hit, az egymásra figyelés, a humánusság sosem hiábavaló. Úgy érzem, ma mindezek az eszmények kiveszőben vannak, és nagyon kevés valóban emberséges emberrel találkozhatunk, mégis hinnünk kell benne, hogy van jóság és igazságosság is körülöttünk. Ez egy tanmese arról, hogy a legvészterhesebb időkben is megéri jónak lenni, és szeretettel fordulni a másik felé – bármennyire nehéz is – én pedig nagyon bízom benne, hogy ez az üzenet eljut a nézőkhöz is – fogalmazott a színművész.

 

Bertolt Brecht-Paul Dessau

A kaukázusi krétakör (16) - színmű          

Fordította: Eörsi István

Rendező: Szőcs Artur

Játsszák:

LÁNG Annamária Jászai-díjas m.v., HARSÁNYI Attila, SIMON Zoltán,

SZEGEDI Dezső Jászai-díjas, TENKI Dalma, RÓZSA Krisztián, PAPP Endre,

VARGA Andrea, MOLNÁR Anna, KOKICS Péter,

KERESZTES Sándor, TAKÁCS Mária, MÁRTON B. András,

GORGYÁN Noel, CSONTOS Olivér, PURINSZKI Bán.

 

Bemutató előadás: 2017. szeptember 30.

További előadások: 2017. október 3., 4., 17., 26.

Miskolci Nemzeti Színház, Játékszín

 

http://mnsz.hu

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr912914639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása