Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

2000 ember szelte át a svéd Lappföldet

2017. szeptember 12. - EuroAstra

fjall.jpgTizenkettedik alkalommal rendezték meg a világ egyik legnépszerűbb szervezett vándortúráját. A svéd Lappföld holdbéli tájain át vezető 110 kilométeres Fjällräven Classic a természetjárást népszerűsíti úgy, hogy közben egyre növekvő nemzetközi közösséget teremt: idén már 38 nemzet képviselte magát a svédországi vándortúrán.

 

A világ minden tájáról érkeztek emberek a hétnapos nomád vándortúrára. Magyarországról is számos természetbarát vágott neki a kalandnak. Az augusztus 11-16. között megrendezett túrán több mint 2000 résztvevő indult és töltött egy hetet a civilizációtól távol. A legtöbben Svédországból, majd Németországból, Dél-Koreából és Hollandiából érkeztek. A kihívás népszerűbb volt a női túrázók körében, mint valaha: az indulók 40 százalékát tették ki.

 

A lappföldi Nikkaluokta és Abisko közötti 110 kilométeres távot az indulók 96 százaléka teljesítette, a legidősebb közülük 74, a legfiatalabb pedig 3 éves volt. A résztvevők átlagosan 15 kilogrammos hátizsákkal indultak el a vándortúrán, amely legtöbb esetben ruhákat, túraeszközöket és sátrat tartalmazott. Az étkezések is a nomád életmódnak megfelelően zajlottak: a túra elején mindenki gázfőzőket kapott, amelyeket adott pontokon újratölthettek, ezek segítségével készíthették el esténként a túra állomásain átvehető szárított ételeket.

 

A Fjällräven Classic túrán szinte mindenhol az allemansrätten (szabad barangoláshoz való jog) törvénye él. Ennek értelmében az indulók ott vernek sátrat, ahol nekik jól esik. Egyetlen szabály van: a túra során termelt szemetet mindenki az út elején kapott zsákban gyűjti, és egészen az utolsó állomásig magával viszi. Aki ezt elmulasztja és szemetet hagy hátra, diszkvalifikálhatják a túráról.

„Egy ilyen túrán részt venni hatalmas élmény, mindenkinek ajánlani tudom. Amellett, hogy a táj lélegzetelállító és a napi átlagosan 20-25 kilométeres táv megtétele alatt kiterjeszthetjük fizikai határainkat, megtapasztalhatjuk, hogy milyen teljesen magunk mögött hagyni a civilizációt, az érintetlen természet békét hoz az ember lelkébe” – mondta el Kovács Anikó, a Fjällräven munkatársa, aki idén először, több kollégájával együtt indult a túrán.

 

A Fjällräven Classic Svédországból indult el 2005-ben, és ma már Dániában, Hong Kongban és az amerikai Sziklás-hegység területén is megrendezik. A cél minden esetben azonos: közelebb hozni az embereket a természethez és a túrázást népszerűsíteni. 

 

A Fjällräven cég két népszerű outdoor kezdeményezést hívott életre, a Fjällräven Classic-ot és a Fjällräven Polar-t, mindkét túrán ezres nagyságrendben vesznek részt éves rendszerességgel.

 

https://www.facebook.com/events/528506054012011

 

Lantai József

 

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr4312820750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása