Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin


20 ezernél is több lakás épülhet idén

2018. január 18. - EuroAstra

Újabb jelentős bővülést ért el az építőipar: 2017 novemberében 30,7 százalékkal nőtt az ágazat termelése. A 2017-es év részben a lakásépítések felfutása miatt hasonló vagy akár jobb eredménnyel zárulhat, mint kiemelkedően jó 2015-ös esztendő. Az idén a…

Tovább

Pitchfórum a 2018-as Friss Hús Rövidfilmfesztiválon – idén is várják a pályázatokat

A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál (2018. április 3–8.) szakmai programjai között idén is megrendezik a rövidfilmes pitchfórumot. A rendezvény célja, hogy a fiatal filmes alkotóknak lehetőséget teremtsen előkészületben levő projektjeik prezentálására és azok…

Tovább

A kidobott karácsonyfákból még értékes biomassza lehet

A korábbi évekhez hasonlóan – a Pannon Hőerőmű Zrt.-nek köszönhetően – Pécsen a kidobott karácsonyfák zöldenergiaként idén is hozzájárulnak a város otthonainak fűtéséhez. A Veolia-csoporthoz tartozó cég ugyanis hagyományszerűen évről évre begyűjti a komposztálásra…

Tovább

Veres Ágota, kárpátaljai festőművész: LEHUNYT KERTEK 2016 január 18-tól a Forrás Galériában; 1067 Budapest, Teréz krt. 9.

A képeim látszólagos rendben vagy épp rendetlenségben történő „tudatos játszadozások”. Váltakoznak a véletlenszerű elemek, a laza képforma, az érintetlen vászonfolt. Nem az ésszerűen gondolkodó elmét akartam megszólítani, sokkal inkább érzelmi szinten hatni.…

Tovább

CSÍKSOMLYÓI PÜNKÖSDI BÚCSÚ AZ IFJÚSÁG ÉVÉBEN

„Legyen nekem a Te igéd szerint” (Lk 1,38)   A zarándokok motivációi különbözőek, de a hívó szó azonos valamennyi zarándok szívében. A ma emberének szüksége, igénye van a mozgásra, nem csoda hát, hogy újra felfedezte a zarándoklatot, amihez természetesen hozzájárul az…

Tovább

Kiváló évet zárt a ZsÖK 2017-ben

A 2016-os eredménnyel összevetve a Zsolnay Örökségkezelő NKft. 2017-ben több látogatót fogadott és bevétele is jelentősen nőtt. Közel 200 millió forintot sikerül pályázatokon elnyernie és szakmai munkája elismeréséül számos díjban részesült. Dr. Hoppál Péter…

Tovább

Megkezdődött a belvíz- és csapadékvíz-elvezető művek felújítása és kiépítése Gyulán

A munkaterület átadásával január 10-én megkezdődött a Gyula Települési Környezetvédelmi Infrastruktúrájának Fejlesztése című, TOP-2.1.3-15-BS1-2016-00021 azonosítószámú projekt. A pályázat nem igényel önerőt, a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg 399,98 millió…

Tovább

Révay András: Kevesebb mesterséges, több természetes

A cukrászok 2007-ben indult kezdeményezése, a Magyarország tortája, most a szakácsok körében is követőkre talált. A Budapesti Gazdasági Egyetem impozáns Lotz-termében meghirdették a „Magyarország étele 2018” melegkonyhás szakácsversenyt és vele egy időben – már hetedik…

Tovább

Bátyi Zoltán: Harangszó egy hadseregért

Azt mondod, katona volt? Én azt: ács, szatócs, tanár, vagy éppen kovácsműhelyben tüzes vasat kalapáló, izzadtságban fürdő segéd. Azt mondod, a fasiszták oldalán, német fegyverbarátként vonult a harcba? Én azt mondom: vitték nekik a katonai behívókat, a parancsmegtagadást halállal büntető…

Tovább
süti beállítások módosítása