2019 májusában indul újra az Egyesült Királyságban tanuló, dolgozó fiatalokat támogató Startup Campus London program. A képzésbe bekerülő innovatív ötletek a négy alkalmas program végeztével esélyesek lesznek a Hiventures 9 millió forintos befektetési ajánlatára. Az elmúlt…
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával 2019. április 15-16. között első alkalommal rendezi meg Agrár Szakma Sztár Fesztivált. A rendezvényen húsz szakképesítés közül nyolc tanulói versenyének döntőjére kerül sor. A NAK…
Az elmúlt öt évben közel ötszázezer betörést regisztráltak Magyarországon, melyek harmada Budapesten történt. A besurranó tolvajok olyan gyorsan cselekednek, hogy mire feleszmélünk, már búcsút is inthetünk értékeinknek.
A Mensch Alapítvány, a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja alkalmából április 16-án posztumusz Igaz Ember díjjal tünteti ki Kálmán Imre zeneszerzőt. A jótékonysági díjátadó ünnepség vendége lesz Kálmán Yvonne és fellépnek színházunk sztárjai.
Több mint 1000-en neveztek be a hazai zenei élet Oscar díjára a Fonogram díjra. A hagyományos slágerzene kategória győztese Szenes Andrea és Iván: Szervusz Szenes Iván tér albuma lett.
Leginkább a gyermekes családok fogyasztanak kevés zöldséget és gyümölcsöt. Frutti és Veggi, az Európai Friss Kalandok két kabalafigurája idén visszatér, hogy tovább küzdjön a gyermekek egészséges táplálkozásáért. „A kulcs a gyermekek bevonása az egészséges ételek…
Az elmúlt időszak csapadékszegény időjárása miatt a 2019. kárenyhítési évben a termelők eddig közel 550 aszálykárt jelentettek be, mintegy 24.000 hektár területre, míg az elmúlt év hasonló időszakáig aszálykárra csupán 1 kárbejelentés érkezett 41 hektár területre. A…
A múlt század magyar grafikusművészetét reprezentáló, több mint 200 tételből álló aukciót rendeznek filmes, zenei, kiállítási és reklámplakátokból április 12-én a budapesti Kortárs Építészeti Központban.
Legfőképpen a személygépjármű üzletágban realizált jelentős növekedésnek is köszönhető, hogy a Pappas Auto Magyarország Kft. megerősítette pozícióját hazánk vezető autókereskedelmi vállalatainak sorában.