Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

A hungarikum pályázaton nyertes tervezők munkái mutatkoztak be a Mesterségek Ünnepén

2019. augusztus 22. - EuroAstra

Tisztelni és figyelembe kell venni az ősök tudását és a tőlük kapott örökséget. Feladatunk, hogy élővé tegyük a hagyományt, hogy újrafogalmazzuk és a ma embere számára viselhetővé tegyük az ősi motívumok ihlette öltözeteket, kiegészítőket – fogalmazott köszöntőbeszédében V. Németh Zsolt miniszteri…

Tovább

Roska Botond neurobiológus kutatóorvos vehette át idén a Szent István-rend kitüntetést Áder János köztársasági elnöktől kedden a Sándor-palotában.

Az államfő köszöntőbeszédében azt mondta, államalapító királyunk ünnepén évről évre együtt örülünk azoknak a magyaroknak, akik kimagasló tehetségükkel, sikereikkel, eredményeikkel – tudatosan vagy észrevétlenül – sokak boldogságát, boldogulását szolgálják.

Tovább

Augusztus 21-től szeptember 2-ig változik a 4-6-os villamospótlás rendje

Az idei nyári nagykörúti villamospálya-felújítás befejező üteméhez ér: augusztus 21-től, szerdától módosul a 4-6-os villamos közlekedési rendje. Augusztus 31-én hajnalig a villamos a Corvin-negyed és a Jászai Mari tér között jár, a Nyugati pályaudvar és a Széll Kálmán tér, valamint a Corvin-negyed…

Tovább

„Kicsi Gesztenye” - Ízletes országtorta hozzáadott cukor nélkül

A győztes Magyarország Cukormentes tortát a nagyközönség Budapesten, a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatta meg. A szegedi A Cappella Cukrászda hozzáadott cukor nélkül készült alkotása nyerte idén a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar…

Tovább

Szigorú kontrollt vár el az agrárszakma a Mercosur-megállapodás kapcsán

Két évtizedes tárgyalási folyamatot követően az Európai Unió és a Mercosur-országok átfogó kereskedelmi megállapodásról döntöttek, amely a világ legnagyobb szabadkereskedelmi területét hozza létre. Az agrárium szereplői szerint a tisztességes piaci verseny fenntartása érdekében az európai…

Tovább

ÖT FESZTIVÁL ŐSZRE

Bár Magyarországon lassan véget ér a fesztiválszezon, Európa-szerte még számtalan zenei rendezvény várja a bulizni vágyó fiatalokat vagy akár azokat a zenekedvelőket, akik városnézéssel és kirándulással kötnének össze egy koncertkörutat. Összeszedtünk öt olyan fesztivált, ahová Budapestről vagy…

Tovább

Hogyan babusgassuk a bioparadicsomot?

Kezdő és gyakorló kertészek nagy kedvence a paradicsom, alig van olyan kiskert, vagy akár erkély, ahol néhány palánta paradicsom ne bújna meg. Azonban a kezdő, és néha még a gyakorló kertészek esetében is előfordul, hogy meggyűlik a bajuk a növény életben tartásával.  

Tovább

TÉR /// ERŐ Építészeti Nemzeti Szalon – 2019, Finisszázs - augusztus 24-25.

Az idei TÉR /// ERŐ Építészeti Nemzeti Szalonon különös hangsúlyt kapott az építészeti térben és annak létrehozásában egyre fontosabbá váló közösségi erő, az együttes aktivitás. A finisszázs hétvégéjére számos tematikus programmal készül a Műcsarnok: kurátori tárlatvezetés, szakmai programok,…

Tovább
süti beállítások módosítása