Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

új EuroAstra Internet Magazin

„Pusztító szenvedély, érzelmekkel teli háború”.

2019. október 15. - EuroAstra

szaru.jpgHunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című színjátékát mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház. A Feketeszárú cseresznyét először 1930-ban mutatták be. Az 1920-as trianoni diktátum után játszódó mű hozta meg a szerző számára az igazi sikert és tette ünnepelt drámaíróvá. Október 11-én Szőcs Artur rendezésében mutatják be Hunyady színjátékát a Kamaraszínházban.

 

Közeledve a trianoni diktátum 100 éves évfordulójához, a Miskolci Nemzeti Színház is emléket állít a fájdalmas történelmi eseménynek Hunyady Sándor művével. A trianoni békeszerződés idején játszódó történet nem csupán egy szerelmi szálat bont ki; a határok és a politikai viszonyok átrendeződésének következményei akaratlanul is beszivárognak a mindennapi életbe, Hunyady megmutatja, hogyan befolyásolják a körülmények az egyéni emberi magatartást.

 

Szőcs Artur elmondta, nem csak Hunyady, de az író édesapja, Bródy Sándor műveit mindig is szerette olvasni, rendezni vagy éppen eljátszani. – Egy ilyen nehéz szerelmi háromszög igazán színész és rendezőbarát. Mindig úgy választok darabot, hogy figyelembe veszem, melyik színész ért meg arra a bizonyos szerepre, ezt nagyon fontos szempontnak tartom minden rendezésemnél – fejti ki. Az előadás különlegessége az élő zene, melyet a Babra zenekar biztosít. Az együttes a déli szláv népek és a Balkán ezerarcú zenei hagyományait éleszti újjá. – Ez a fajta zene mindig is közel állt hozzám. A Söndörgő zenekar tagjaival, akik szintén ilyen zenét játszanak, mondhatni együtt nőttem fel, és amikor elkezdtem együttest keresni a darabhoz, jó szívvel ajánlották a Babra zenekart – mondja Szőcs Artur.

A szerb házaspár, Irina és Dusán, valamint a magyar főbíró, Péterházy Géza szerelmi hármasa adja a színjáték alaptörténetét. Társulatunk egyik új tagját, Czvikker Lillát láthatjuk Irina szerepében, aki ebben az évadban már a Don Juanban is színpadra lépett. A színésznő elmondta, szerencsésnek érzi magát, hiszen olyan társulatba érkezett, ahol mindenki segítőkész és befogadó, a közös munka pedig ezáltal igazán élvezetes.

 

Czvikker Lilla szerint mindhárom főszereplőt nagyon nehéz helyzet elé állítja az élet, és nem is tudhatjuk igazán, mi a jó döntés, ha egyáltalán van. – Ez egy kimerítő, érzelmekkel teli háború, el sem tudom képzelni, milyen lehet a valóságban ezt megélni – vallja be a színművésznő. – Bár kiderül, hogy Irina és Dusán házassága már kihűlt, de a tisztelet megmaradt. A nő beleszeret férje jó barátjába, a főbíróba és választani kényszerül a két férfi között, ami súlyos döntés elé állítja – magyarázza Czvikker Lilla.

 

Bodoky Márk, aki Péterházy Gézát, Irina szerelmét alakítja, úgy látja, karaktere nem akar visszaélni hatalmi helyzetével, de mégis megteszi, amikor hatalmi pozícióját használva segít szerb barátjának, Dusánnak. Nagyon jó barátok ők, ami bonyolítja a helyzetet, hogy Géza pont Irinába, Dusán feleségébe szeret bele. – Ez az a fajta szerelem, amire mindenki vágyik. Az, hogy nem lehetnek egymáséi, csak még jobban összeköti őket – meséli Bodoky Márk.

 

2019. október 11. 19:00 - Bemutató

Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye - színjáték

Átdolgozta: Szőcs Artur

Péterházy Géza: Bodoky Márk

Veliszavljevics Dusán: Lajos András

Irina: Czvikker Lilla

Milica: Szirbik Bernadett

Danica : Horváth Alexandra

valamint Fandl Ferenc, Simon Zoltán, Somhegyi György, Koller Krisztián, Kokics Péter, Feczesin Kristóf, Keresztes Sándor, Kincses Károly, Szegedi Dezső Jászai-díjas, Kerekes Valéria, Molnár Anna, Galambos Péter, Márton B. András.

Közreműködik a BABRA együttes, valamint Váradi Zoltán, valamint a Fagyi-Zoo növendékek és Vanyó Levente, Rimán Mária Kiara, Volyák Benjámin

Szerb szövegek fordítása: Kerekes Valéria

Díszlettervező: Árvai György Jászai-díjas     

Jelmeztervező: Szűcs Edit

Rendező: Szőcs Artur

 

Következő előadások: október 19., 25., 29., 30.

 

https://mnsz.hu

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr2115216938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása