Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

új EuroAstra Internet Magazin

Több százan csatlakoztak az UNIQA és a Csodalámpa közös kezdeményezéshez

2019. január 23. - EuroAstra

csodalam.jpgBudapest, Miskolc, Szeged és a Balaton környéke volt a legaktívabb. Az UNIQA Biztosító támogatásával a Csodalámpa Alapítvány november közepén hirdette meg a „Csodabogarak” kampányát annak érdekében, hogy a jótékonykodni vágyók közül még többen álljanak a nagybeteg gyerekek mellé az ünnepi időszakban. A kezdeményezés sikerrel, és mintegy 2 milliónyi adománnyal zárult. Száznál is többen váltak „Csodabogarakká”, a legtöbb adományozó Budapestről és a Balaton környékéről, Szegedről, valamint Miskolcról jelentkezett be.

 

Az egyedülálló kezdeményezés célja az volt, hogy közös platformot biztosítson azoknak, akik kisebb összeget tudnak jótékony célra fordítani és azoknak, akik nagyobb felajánlással szeretnék támogatni a súlyosbeteg gyerekeket a Csodalámpa Alapítvány munkáján keresztül. Az adakozók háromféleképpen csatlakozhattak az akcióhoz: sportesemények résztvevőiként, karitatív céllal létrejött magánrendezvények szervezésével vagy egyénileg, különböző összegű felajánlásokkal.

 

Már a kampány indulásakor olyan hírességek váltak Csodabogarakká, mint például Rudolf Péter  Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színész, Baji Balázs világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar gátfutó, Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó, vagy éppen Sebestyén Balázs televíziós és rádiós műsorvezető.

 

Később az ő példájukat követve száznál többen csatlakoztak a programhoz, így felkerülhettek arra az országos térképre, amelynek célja az volt, hogy a legaktívabb adományozó régiókat megjelenítse. Ennek köszönhetően láthatóvá vált, hogy a legtöbb felajánlás Budapestről és környékéről érkezett, ahogyan a legmagasabb összegű hozzájárulás is. Azonban a főváros, és annak vonzáskörzetén kívül is rengeteg felajánlás érkezett például Miskolcról, Szegedről és a balatoni régióból.

 

A rendezvényszervezés bizonyult az egyik legkreatívabb adakozási formának, karácsonyi vásárok, születésnapi zsúrok és virtuális futballmérkőzés szervezői is csatlakoztak a kezdeményezéshez. A rendezvényen keresztül történő adakozás pedig jelentősen növelte az alapítványhoz érkező felajánlások számát, hiszen sokan az események alatt és után adakoztak.

 

Felkai Márta, a Csodalámpa Alapítvány kommunikációs szakértője a kampányzárással kapcsolatban elmondta:

„Az UNIQA Biztosítónak köszönhetően az ország különböző pontjairól egyre többen figyelnek fel az Alapítványunk munkájára. Igazán megható, hogy a megtett kilométereit felajánló sportolók mellett gyerekek is regisztráltak, az egyikük a versenyeken használt úszósapkáját ajánlotta licitálásra, míg egy kislány a szülinapi ajándékokra szánt összeget adományozta a szüleivel a Csodalámpának. Idén a „Csodabogarak” adománygyűjtő oldalon keresztül novemberben és decemberben összesen mintegy 2 millió forinttal segítették a jó szándékú támogatóink a Csodalámpa tevékenységét.  Ennek köszönhetően még több nagybeteg gyermek álmát válthatjuk valóra 2019-ben.”

 

Felelős Társaságként az UNIQA visszanyúl a biztosítás alapjaihoz, mely szerint a biztosítás arról szól, hogy emberek összeállnak azért, hogy a bajba kerülteken segítsenek. Ezt szem előtt tartva segíti a lehetetlennek tűnő álmokat megvalósító Csodalámpa Alapítvány és a „Csodabogarak” tevékenységét. Ezzel a döntésével az UNIQA megadta annak az anyagi esélyét, hogy Magyarország legtávolabbi szegleteiben is megszólíthassuk azokat, akik segíteni akarnak, vagyis megteremtik annak a feltételeit, hogy bárhol az országban születhessenek még „Csodabogarak”.

 

https://www.uniqa.hu

www.csodalampa.hu

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr4714581412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása