Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Le Mans ’66: Az aszfalt királyai is Goodyear abroncsokon száguldottak a győzelemért

2019. november 21. - EuroAstra

lema.jpgAz aszfalt királyai (Ford v. Ferrari) című filmet novemberben mutatják be Európa-szerte a mozikban. A film a Ford és a Ferrari legendás párviadalának történetét dolgozza fel; az 1966-os ikonikus franciaországi endurance versenyen játszódik, ahol a Goodyear abroncsok központi szerepet játszottak Bruce McLaren és Chris Amon győzelmében.

 

Amikor Bruce McLaren és Chris Amon megszerezték a győzelmet az 1966-os Le Mans-i 24 órás versenyen, nem a Ford volt az egyetlen amerikai vállalat, amely letette a névjegyét a nemzetközi nagyközönség előtt. A Ford híres fekete GT40 Mark II versenyautója Goodyear abroncsokon futott, bár a rajthoz még Firestone abroncsokkal sorakozott fel, amely cég az „abroncsháborúkban” a Goodyear legnagyobb ellenfele volt.

„McLaren és Amon győzelme azt jelentette, hogy a Goodyear is felállhatott a dobogó legfelső fokára, mégpedig sorozatban a második alkalommal a Le Mans-i versenyen” – nyilatkozta Mike Rytokoski alelnök, a Goodyear európai marketingvezetője. „A Goodyear különösen büszke arra, hogy ilyen fontos szerepet játszott a motorsportok történetének ezen kiemelkedően fontos epizódjában. Örömmel tisztelgünk a történelmi örökség előtt azzal, hogy részt veszünk Az aszfalt királyai kampányában.”

 

Az aszfalt királyai film főszereplői a Carroll Shelby-t alakító, Oscar-díjas Matt Damon és a szintén Oscar-díjas Christian Bale, aki Ken Miles szerepében látható. Carol Shelby, az amerikai autótervező mert nagyot álmodni, Ken Miles, a brit pilóta pedig nem ismerte a félelmet. Ketten együtt harcba szálltak a fizika törvényei és saját démonjaik ellen, és forradalmian új versenyautót építettek a Ford számára, amely végül az 1966-os Le Mans-i 24 órás versenyen megelőzte Enzo Ferrari legyőzhetetlennek hitt autóit. A film az ő igaz történetüket meséli el.

 

Az 1966-os Le Mans-i 24 órás verseny elején nedves volt az idő, és gyorsan kiderült, hogy ez a Goodyear abroncsoknak kedvez a Firestone-nal szemben. A Shelby American csapat két autójának – a Ken Miles/Denny Hulme páros által vezetett 1-es számú, illetve Dan Gurney és Jerry Grant 3-as számú járművének – Goodyear abroncsaival nem volt semmi probléma, de a McLaren Firestone abroncsainak futófelülete a Mulsanne egyenesben 340 km/óra felett több helyen is kiszakadt. Mikor a kiállás során Amon átvette a kormányt, McLaren megkereste a Firestone képviselőjét, és elérte, hogy Goodyear abroncsokra válthasson. Ahogy a következő napon a verseny a végéhez közeledett, a 2-es, az 1-es és az 5-ös számú Ford versenyzők (az utóbbi egy Holman & Moody autó volt Ronnie Bucknummal és Dick Hutchersonnal a volán mögött) az előre megbeszélt sorrendben futottak a cél felé. A mai napig vita tárgya a két Shelby autó közti mesterségesen kialakított holtverseny, de a hivatalos változat szerint McLaren és Amon szerezték meg a győzelmet, mégpedig azért, mert hátrábbról indultak, ezért ugyanannyi idő alatt nagyobb távolságot tettek meg. Mindenesetre esélyük sem lett volna, ha idejében nem váltanak Goodyear abroncsokra.

 

Goodyear – ismét versenyben

A Ford v. Ferrari (Az aszfalt királyai) film premierjén szervezett Goodyear sajtóeseményen Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző, a Goodyear hazai márkanagykövete beszélt a vállalat versenyzésben elért sikereiről. Elmondta, 1966 után a Goodyear összesen 14 alkalommal segítette győzelemre a pilótákat a Le Mans-i 24 órás versenyeken, és 368 Forma 1-es nagydíjgyőzelmével a versenyzés igazi nagyágyújává vált – ezt a rekordot pedig azóta sem döntötte meg senki. A 2019-20-as szezonban a FIA World Endurance Championship bajnokság keretében a Goodyear visszatért a nemzetközi autóversenyzésbe, és 2020-ban az LMP2-kategóriában ismét indul a Le Mans-i versenyen.

 

„Az 1966-os Le Mans-i 24 órás verseny története tökéletesen illusztrálja a Goodyear szenvedélyét, teljesítőképességét és újító szellemét” – foglalja össze Mike Rytokoski alelnök, a Goodyear európai marketingvezetője. „Ugyanezzel a lelkesedéssel áthatva határoztuk el az idén, hogy ismét mi leszünk a FIA World Endurance Championship abroncsbeszállítója. Nagyon örülünk, hogy jövőre újra rajthoz állhatunk Le Mans-ban!”

 

www.goodyear.com

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr1515310916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása