Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

A nap 24 órája

2019. november 05. - EuroAstra

grafika.jpgBölcsőtől a sírig. Zichy Mihály grafikája.

    Tételezzük fel, hogy az ember élete 24 óráig tart. Ez természetesen nem így van, de az arányok érzékeltetése szempontjából megengedhetó. Akkor rajt! Kísérleti alanyunk Ádám, aki 80 éven át élt a Földön.

Ádám éjfélkor, 0 órakor született. Általános iskolába 2 órakor, az első gimnáziumba 3 óra 30 perckor iratták be. Közben a III. osztályban  átesett a mindent elsöprő első szerelem érzésén  Zsuzsi nevű osztálytárával. A csoda egy éven át, azaz 20 percig tartott. Friss érettségi vizsgával lépett ki az Életbe hajnali 4 órakor.

Elektroműszerésznek tanult a rangos műszergyárban három évig, meg is szerezte a kitűnő szakmunkás bizonyítványt 5 óra 15 percre. A rádió, televízió, telefon, számítógép javítással foglalkozó cégnél tárt karokkal fogadták. Garantált minimálbérről szó sem esett, ennek kétszeresét kapta. Igaz, túlórákkal együtt. Legott belépett a lakástakarék pénztárba, gondolva a jovőre.

Huszonnégy évesen, azaz reggel 7-kor megtalálta az Igazit. Éva csinos és eszes lány, szíve is a helyén, beleszerettek egymásba. Az eljegyzés 8 óra 15-kor, az esküvő reggel 9-kor történt. Ádám munkahelyén egyre jobban teljesített, Éva is jól keresett a muti-cég osztályvezetője mellett titkárnőként. Felvették a lakáshitelt és vásároltak egy 60 négyzetméteres, két és félszobás, összkomfortos lakást a zöldövezetben. Mindez délelőtt 10 órakor történt.

Boldogan éltek, egyszer Párizsba is ellátogattak, ahol két szép hetet, azaz 40 másodpercet töltöttek. 10 óra 30-kor megszületett Kati lányuk, majd 11 óra 30-kor Botond fiúk. Ekkor vásárolták meg első autójukat is. Déli 12 órakor Éva visszajött a gyes-ről és ismét munkába állt. Ekkor már ügyfélkapcsolati rerensként a vezérigazgató mellett. Ádám beiratkozott a műszaki főiskola levelező tagozatára, szorgalmas tanulással és sikeres vizsgákkal 13 óra 30-kor megkapta a diplomáját.

Az idő 15 óra.  Kati férjnél van, Botond Angliában dolgozik. 15 óra 45-kor megszületett Ádámék unokája Zsuzsi. 16 óra 30-kor a második unoka, Peti. Éva tüdőgyógyászhoz jár, Ádám kardiológushoz. Mindketten abbahagyják a dohányzást. Ezután az események felgyorsulnak. Ádám és Éva nyugdíjba megy este 20 óra 30-kor. Békésen telnek az évek, Ádám 80 éves korában 24 órakor csendben elaludt. Éva rövidesen követte.

Már csak az lenne hátra, hova lett az a napi 7-8 óra, amelyet általában alvással töltünk el. Mivel az elmonodottak csak fikciók, ezzel ne törődjünk.

 

Láng Róbert

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr5915288380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása