Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

A Pillnitz-i kastély

2019. augusztus 12. - EuroAstra

a_pillnitzi_kastely.jpgSchönbrunn, Versailles, Windsor a trendi manapság. Pedig Európában máshol is vannak gyönyörű kastélyok, amelyek felveszik a versenyt az ismertebb turista célpontokkal. Ilyen például a későbarokk és  klasszicista stílusú. Pillnitz, Drezda egyik külső kerületében, villamossal is elérhető a városközpontból.

Szászország fejedelmének köszönheti létrejöttét. 1694-ben IV. János György kedvesének,  Sibylle von Neidschütznek építtette. Lássuk be, igazi gavallér volt. Halála után öccse, Frigyes Ágost örökölte a trónt, akinek „Erős” mellékneve több tulajdonságából és tettéből ered, de kétségtelen felvirágoztatta Szászországot. Szívesen mulattatta barátait lópatkók hajlítgatásával és hasonló erőművészeti mutatványokkal. Az uralkodónak több mint háromszáz gyereke volt, legalábbis a legenda szerint. Ő adományozta tovább Pillnitzet kedvenc szeretőjének, Constantia von Coselnek.

A csinos hölgyet azonban utolérte a királyi szeretők veszte, beleavatkozott a politikába. Mikor tanácsai nem hoztak kellő hasznot, sőt kárt okoztak, kegyvesztett lett. Bár nem csak erről lehetett szó, ugyanis Ágost a stolpeni várba záratta, ahol hosszú élete végéig raboskodott. A kastély visszaszállt az uralkodóra, aki gyakran tette meg a gondolán az utat Drezdából az Elbán át. A kastélyba belépve kisebb szoba nyílik, asztalokkal, fotelekkel. És  –  nagy meglepetésre – a falon Van Gogh körte-csendélete. (Hogy került ide?!) A képpel örömmel találkoztam újra a 2007-es Van Gogh kiállításon Budapesten.

Ágost kibővítette a kastélyt építészével,  Daniel Pöppelmannal, a világ egyik leghíresebb képtára, a drezdai Zwinger tervezőjével. A pazarul berendezett százötven szobás kastélyépület egy-egy részének megtekintése után, okvetlen menjünk ki a hatalmas parkba. Átsétálva a vadgesztenye fasoron káprázatos arborétum tárul szemünk elé. Magnóliák, fenyőfák, óriás ecetfák, különleges bükkfák, fenyőfák sorakoznak és úgynevezett tematikus kertek.

A park arculata az 1854-1873 között uralkodó szász királynak, I. Jánosnak köszönhető, aki nem csak Dante-fordítóként, hanem botanikus tudósként is elismert volt. Ajánlom életének tanulmányozását az európai uralkodó házak trónörököseinek figyelmében, mert nem csak lovaspólóval és leányok meghódításával lehet a történelem könyvekbe bekerülni. 

A parkban mesterséges tó, szigetén hatalmas Pallas Athéné szoborral, lándzsa nélkül. (Ki hallott még ilyen csúfságot?) És itt is van Orangerie (narancsház), nem csak Párizsban.

Meg kell említenem még a „Pillnitzi Nyilatkozat”-ot. Amikor Ausztria és Poroszország uralkodói felhívást intéztek az európai hatalmakhoz, hogy avatkozzanak be a franciaországi eseményekbe és segítsék a gyengécske XVI. Lajost hatalma gyakorlásában. No Comment.

  Láng Róbert

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr515005080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása