Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Öt európai piacon már ötezer e-kereskedelmi céget szolgál ki a magyar Barion -- Az év végéig adatalapú marketingkommunikációs szolgáltatásával is piacra lép a fintech cég

2019. június 11. - EuroAstra

index_137.pngAz online- és mobilfizetési megoldást kínáló Barion a magyar mellett már a cseh, német, osztrák és szlovák partnerekkel is együttműködik.  Magyarország egyik piacvezető fintech cége így már több mint ötezer e-kereskedelmi partnert szolgál ki Európa-szerte, eddig közel másfél millió felhasználó fizetett már a rendszerrel, havi szinten több milliárd forintos forgalmat lebonyolítva. A Barion az év végéig Big Data alapú AdTech (reklámtechnológiai) megoldásával is piacra lép.

 

Idén ünnepli alapításának ötéves évfordulóját a Barion, mely már összesen négy európai ország e-kereskedelmi vállalkozásai számára kínál online fizetési megoldást.  A cég 2017 év végén jelentős külföldi kockázati tőkebefektetésben részesült, amikor a cseh Home Credit Group hatmillió eurót (mintegy kétmilliárd forintot) fektetett a vállalkozásba.

 

A tőkeinjekcióval a Barion immár a nemzetközi piacokon is folytatja a Magyarországon elért exponenciális növekedést, hiszen közel másfél év alatt megduplázta e-kereskedelmi partnerei számát, mely már meghaladja az ötezret.

 

„A külföldi befektetés óta eltelt másfél év az intenzív növekedés időszakát jelentette a Barionnak. Nagyot nőttünk egyrészt szervezetileg, hiszen rengeteg új kolléga csatlakozott a csapathoz. Másrészt beléptünk a cseh és a szlovák piacra, illetve immár német és osztrák partnereket is kiszolgálunk. Ezzel jó úton haladunk kitűzött célunk elérése felé, hogy az európai online fizetési piac meghatározó szereplője legyünk” – fogalmazott Kiss Sándor, a Barion Payment Zrt. alapitó-vezérigazgatója.

 

Év végéig jön a Barion adatalapú AdTech megoldása

 

A Barion a kezdetektől tervezi, hogy az online fizetési és vásárlói viselkedésről, szokásokról rendelkezésre álló és folyamatosan bővülő adatvagyonára alapozva online vásárlási ajánló, és programmatic hirdetési megoldást is értékesítsen partnerei számára. Az utóbbi időszakban ezeknek a szolgáltatásoknak a kifejlesztésére egy külön üzletágat hozott létre a cég, Nagy Barnabás, Chief Monetization Officer vezetésével. A Big Data alapú termékfejlesztés hamarosan beérik, és a tervek szerint új szolgáltatásival idén év végéig piacra lép a Barion.

 

„Új adatalapú szolgáltatásinkat elsősorban az olyan kisebb e-kereskedelmi cégek számára kínáljuk majd, melyek nem rendelkeznek elegendő méretű saját adatvagyonnal, és technológiai háttérrel ahhoz, hogy saját online ajánló és programmatic hirdetési megoldást fejlesszenek ki” – fűzte hozzá Nagy Barnabás.

 

A Barion megoldása mind az e-kereskedő cégek, mind az online vásárlók számára előnyös lesz. A webshopok teljesen személyre szabott termékajánlatokat tudnak majd a vásárlóknak kínálni, akik így sokkal gyorsabban, és egyszerűbben találhatják majd meg az interneten a számunkra legmegfelelőbb termékeket, nagymértékben javítva így a vásárlói élményt.  

 

Brutális nemzetközi fintech szabályozási verseny, Magyarország leszakadóban

 

A Barion számos területen tapasztalja, hogy a magyarországi szabályozási környezet a nemzetközi piacokon versenyhátrányt jelent.

 

„Magyarországi központú cégként a Barionra külföldön is a magyar szabályozás vonatkozik. Új felhasználók akvirálásakor óriási versenyhátrányt jelent például, hogy nagyon hosszadalmas az online adatfelvételi folyamat, mely során számos irreleváns személyes adatot is meg kell adnia az új felhasználóknak. Egy nyugat-európai júzernek ez sok esetben nem is értelmezhető, és elrettentő hatást vált ki. A másik fájdalmas pont a kiugróan magas tranzakciós illeték. Szemléletes példa, hogy míg Magyarországon eddig összesen három fintech cég kapott működési engedélyt, Litvániában már közel száz – húzta alá Kiss Sándor.

 

A magyar versenyhátrány olyannyira kézzelfogható, hogy a Brexit miatt az Egyesült Királyságot elhagyó és székhelyét más európai országba áthelyező számos fintech cég közül egy sem választotta hazánkat. A problémák miatt a Barion azt fontolgatja, hogy cégközpontját Magyarországról egy másik európai országba helyezi át.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr9914886564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása