Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Titkos szolgálatban

2019. május 22. - EuroAstra

29-0.jpgIfjú koromban olvastam a címbeli könyvet. A Monarchia titkosszolgálatának (Evidenzbureau, Nyilvántartó Iroda) egyik volt ügynöke írta 1929-ben. Tulajdonképpen egy önéletrajz történelmi háttérrel. A Ludovika Akadémiát osztályelsőként végzett tiszt kiváló nyelvérzékére felfigyelt francia tanára és „beajánlotta” Arthur von Gieslingen ezredesnek. „Furda” fedőnévvel azonnal nyilvántartásba is vették, 1903-at mutatott a naptár.

Furda első feladatként kapta, hogy tanulmányozza a török történelmet, irodalmat, művészetet, napi sajtót és sajátítsa el a török nyelvet anyanyelvi szinten. Erre négy évet kapott. A feladat sikeres teljesítése után Ankarába vezényelték, ahol átvett egy katonai egyenruhák kellékeit árusító üzletet. Derékszíjat, tölténytáskát, térképtáskát, parolikat (fegyvernemjelzés), tányérsapkát tett a kirakatába. Lakást bérelt, igyekezett a hétköznapi életbe bekapcsolódni, megismerni a környék lakóit, a piacot, színházakat és persze Ankara nevezetességeit. Elsajátította az utca emberének beszédét. Négy éve volt minderre, ki is használta alaposan. Igazi török lett, kiváló helyismerettel, akcentus nélkül beszélte a nyelvet.

Ez után nyitott egy katonai kellék üzletet Szarajevóban, mint Mustafa Ali Fuad török kereskedő. Vevőköréhez szerb, horvát és boszniai ügyfelek is tartoztak, megkezdhette a felderítő munkát. Simulékony modora, gavallériája és jó minőségű árucikkei következtében jó kapcsolatokat ápolt fontos beosztásokban lévő követségi alkalmazottakkal, katonatisztekkel, civil szervezetekkel. Számos fontos információt szerzett, amelyeket futárok,útján juttatott el Bécsbe.

1914. június 18-án a futár a következő jelentést továbbította főnökeinek. Tudomásomra jutott, hogy a Fekete Kéz nevű szerb és a Mlada Bosna boszniai szervezet merényletre készül a trónörökös és Zsófia főhercegasszony ellen, akik a közeli napokban látogatnak Szarajevóba. Mindenképp elkerülendő, hogy nyitott autóban menjenek végig a városon, megkönnyítve ezzel a merénylők tervét. (Tíz nappal később történt a sikeres merénylet.)

Egy hónap múlva még egy üzenetet továbbított a futár. Mindenképpen kerülendő a Szerbia elleni támadás. A szerb, horvát és bosnyák hadsereg jóval erősebb és fegyelmezettebb, mint ahogyan azt általában feltételezik. Háború esetén segítségükre lesz Olaszország, amelynek amúgy is területi vitája van Ausztriával. Törökország is bekapcsolódat a háborúba a Monarchia ellen. Továbbá igen valószínű, hogy az orosz cár is szláv testvéreinek segítségére siet. A háború hosszú, véres és kétes kimenetelű lenne.

Mint a bekövetkező események mutatják, Ferenc József császár is király nem hallgatott az intő szóra, Mindent meggondolt és megfontolt, majd június 28-án hadat üzent Szerbiának. Néhány hónapos villámháborúnak gondolta a büntető hadjáratot. A következmények: 22 millió halott, köztük 13 millió polgári lakos. A rokkantakat, sebesülteket nem számolták össze.

Az Orosz Birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia, az Oszmán Birodalom és a Német Birodalomnak vége lett. Következménye volt Trianon is. De ez már egy másik történet.

Láng Róbert

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr3514842450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása