Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Tihanyi Lajos

2019. április 24. - EuroAstra

aa_132.jpg

Önarckép

 Szeretem Tihanyi Lajost, a bohém festőművészt. (1885-1938) Halála után nyolcvan évvel bekerült a 150 millió feletti leütési árral büszkélkedő magyar festők szűk elitklubjába. Pont St. Michel (Párizs) című 1908-as látképe rekordáron, 194 millió forintért kelt el egy magyar aukciós ház árverésén.

A Budapest Székesfővárosi Iparrajziskolában folytatott tanulmányai után 1907-ben érkezett a nagybányai művésztelepre, ahol  három évig dolgozott együtt olyan kiválóságokkal mint Ferenczy Károly, Hollósi Simon, Iványi-Grünwald Béla, Csók István és Glatz Oszkár.  Képeit először 1908-ban ismerhette meg a műértő közönség a MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre)  II. tárlatán. 1910-ben Párizsba utazott, megismerkedett Van Gogh, Cézanne, Albert Marquet, Matisse, Utrillo művészetével és személyesen a mesterekkel is. Stílusát tekintve magát a „Fauve” (Vadak) közé sorolta. Egyesek szerint a kubizmus, analitikus kubizmus környékén határozható meg festésmódja. Bár sok kortárs művész hatott rá Párizsban Berlinben és Magyarországon, sajátos stílusa egyedülálló, hatásos, utánozhatatlan.

Csak festők között érezte jól magát. 1933-tól a párizsi Abstraction-Création-csoport tagja lett. Olyan világnagyságok társaságában, mint Hans Arp, Robert Delaunay, Kandinszkíj, Piet Mondrian. Hazatérve a Nyolcak tagja lett, pontosabban ő volt a nyolcadik. Valamennyi tag  megfordult Párizsban és hosszabb-rövidebb ideig részt vettek intézményes képzésben. Legkedveltebb intézmény a Julian Akadémia volt körükben Jean-Paul Larens professzor tanítványaként. Nyolcak....... káprázatos névsor. Pór Bertalan, Márffy Ödön, Czóbel Béla, Czigány Dezső, Berény Róbert, Orbán Dezső, Kernstok Károly és persze Tihanyi Lajos.

Festőművész batátai tisztelték, elismerték, szerették. Mindig szót értett velük. Nem lehetett könnyű. Ugyanis Tihanyi Lajos siketnéma volt. Tizenegy éves korában agyhártyagyulladást kapott, elvesztette hallását, hangja érthetetlenné vált, szájról olvasott és metakommunikációs eszközökkel fejezte ki magát. Meg a műveivel. Legtöbb festményét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.

  Láng Róbert

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr5914782490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása