A bál olasz eredetű jövevényszó, a ballo (táncolni) szóból ered. A bálok elengedhetetlen jellemzője az ünnepélyesség, szervezettség és a zártkörűség. Az első bálokat királyi udvarokban tartották. A bécsi Hofburg sok udvari bál helyszíne volt, csakúgy, mint Versailles. A későbbiekben, ahogy a polgárság megerősödött, a báloknak is a városok adtak otthont. E települések legszebb és legnagyobb épületei az operaházak voltak, így evidens, hogy a nagy bálok ott kerültek megrendezésre. Magyarországon két évvel az Operaház elkészülte után, 1886-ban rendezték meg az első bált.
Voltak szakmai bálok is, ezekből a mai napig fennmaradt az orvosbál és az újságíróbál. Ékszerészbál a többi szakmai bálokkal együtt sajnos már régóta nincsen. Nem tudom mikor szűnt meg, a múlt század hatvanas éveiben még megrendezték. Védnöke Winkler László aranyműves mester, az Óra- és Ékszeripari Vállalat igazgatója volt. Minden év januárjának második szombatján rendezték az aranyművesek védőszentje, Eligiusz égisze alatt, bár ezt akkoriban nem hangsúlyozták feltűnően.
A zártkörű ünnepségen a vállalat és az Állami Pénzverő dolgozói és hozzátartozóik vehetek részt. Az Ékszerész-bált a budapesti Gellért-szálló márványtermében rendezték. A medencében víz helyett széksorok voltak, legalábbis a műsor ideje alatt. A zenekarra és az énekesnőre már nem emlékszem. A műsor „One-Man Show” volt Kabos Lászlóval, Kibédi Ervinnel, vagy Kazal Lászlóval. Majd összerakták a székeket és táncparketté változott a medence.
A tánc egyik szünetében felvonultak a csinosabb aranyműves, ezüstműves, vésnök és ékszerész tanulólányok estélyi ruhában, a vállalat mintakollekciójából kölcsönzött fülbevalókkal, nyakékekkel, karkötőkkel, gyűrűkkel. Elképzelhető mekkora sikerrel.
Kár, hogy a szakmai bálok megszűntek. Igaz, szakmunkás garantált minimálbérből nehezen is lehetne állni a terembérleti díjat, a zenekart és az egyéb cecheket.
Láng Róbert