Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Megdőlt a rekord, soha ennyi turista nem járt még Magyarországon

2019. február 17. - EuroAstra

image003_1.pngA legfrissebb forgalmi adatok megerősítik, hogy 2018-ban történelmi rekordévet zárt a turizmus. A magyar turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre nő, tavaly pedig minden fő mutatószámot tekintve túlszárnyaltuk az előző évet. Az idén elinduló 1000 turisztikai fejlesztés azt a célt szolgálja, hogy a turizmus növekedési üteme 2019-ben és a következő években is folytatódjon.

 

A tavalyi évben a kereskedelmi szálláshelyek 5,2%-kal több, összesen 12,5 millió vendéget regisztráltak, a vendégéjszakák száma 2017-hez képest pedig több mint egy millióval nőtt, így 2018-ban csaknem elérte a 31 milliót. Tavaly az összes vendégéjszakaszám felét, 15,6 millió vendégéjszakát a belföldi vendégek töltötték el hazánkban, 15,3 milliót a külföldi vendégek. A kereskedelmi szálláshelyek közel 10 százalékkal (9,3%) nagyobb árbevételre tettek szert 2017-hez képest, amely így meghaladta az 510 milliárd forintot, ezen belül a szállásdíjbevételek pedig a 300 milliárd forintot. Ez a siker a fejlesztéseknek és a turizmusban dolgozó emberek áldozatos munkájának köszönhetően, az ágazat pedig évről-évre nagyobb mértékben járul hozzá Magyarország gyarapodásához.

 

Soha nem volt még ilyen népszerű úti cél hazánk, mint 2018-ban. Egyre több külföldi turista érkezik a biztonságos és folyamatosan fejlődő Magyarországra, és mi magyarok is többet utazunk. A legnépszerűbb régiók tavaly is a Budapest−Közép-Duna-vidék és a Balaton voltak mind a külföldi, mind a belföldi turisták körében. Jó hír, hogy jelentősen nő a hazánkba érkező, jellemzően magas költésű vendégek száma, tavaly ugyanis kétszámjegyű növekedést tapasztaltunk például az amerikai, kanadai, kínai, és spanyol turisták esetében is az előző évhez képest. Az élénkülő belföldi turizmus pedig azt is jelzi, hogy a magyarok egyre szívesebben utaznak Magyarországon és a családoknak bővül az anyagi mozgástere.

 

A magyar turizmus erősödést az is mutatja, hogy a fő mutatószámok tekintetében a növekedés üteme meghaladta Csehország és közelíti Ausztria teljesítményét. A lendület 2019-ben tovább folytatódik, a szektor további növekedéséhez hozzájárul majd az idén országszerte megvalósuló 1000 turisztikai fejlesztés is. 2019-ben folytatjuk a szálláshelyfejlesztési programot, nagy lépést teszünk az ágazat digitalizációja felé és kiemelt feladatunk az ország kapujának fejlesztése is, hogy egy nemzetközi színvonalú, minőségi szolgáltatásokat nyújtó, Magyarországhoz méltó reptér fogadja az utazókat. Mindezek megvalósulásával haladunk tovább a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiában megfogalmazott céljaink felé, hogy Magyarország Közép-Európa vezető turisztikai térsége legyen.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr2914626318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása