Sokszor érezzük és unjuk a szürke hétköznapokat, érdektelen csetepatékat, senkit nem érdeklő híreket. Ilyenkor jó lenne húsz évre elaludni, majd frissen felébredni. Mint Rip van Winkle. Egy vadász, aki menekül a családi perpatvarok elől, az Észak-Amerika-i hegyekbe téved. Ott egy varázsital segítségével húsz évre álomba merül. Ébredése és hazatérése után  idegenül mozog az új, megváltozott világban.

   Ennyi a történet Washington Irving amerikai író (1783-1859) tollából. Irving a kisnovella (short story) megteremtője. Talán munkássága ihlette Örkény Istvánt a még rövidebb zseniális „Egyperces novellák” megírására.

  Az alvó vadász története nem lett volna világhírű, ha Robert Planquette francia zeneszerző nem ír belőle nagysikerű operettet. Úgy hozta jó sorsom, hogy 1949-ben láthattam a Fővárosi Operettszínházban „A hétalvó legendája” alcímmel, ifj. Latabár Árpád főszereplésével.

   A história eredete az ókorba nyúlik vissza. Pauszaniász (Kr. e. VI század) Görögországi útleírások című könyvében szerepel egy bizonyos görög pap, jós és költő Epimendiész, aki Kréta szigetén pásztorkodott. Egyszer elaludt egy barlangban  és több évtizedig  nem ébredt fel álmából. Mikor magához tért, nem ismert rá a teljesen megváltozott világra, azt sem tudta hol van, testvére világosította fel a hosszú álma alatti történésekről.

   Valószínűleg mi sem ismernénk rá világunkra, ha húsz évet átaludnánk és 2039-ben ébrednénk fel. Érdekes lenne. A legendát többen feldolgozták a középkorban európai és iszlám országokban egyaránt. Barbarossa Frigyes német-római császárról szóló legendában az uralkodó nem fulladt meg egy folyóban, hanem az Untersberg óriási hegytömege alatt alszik vitézeivel, és akkor fog felébredni, mikor Németországnak szüksége lesz rá.    

   A magyar irodalomban is előfordul a történet Mikszáth Kálmán Új Zrínyiász című művében. Ebből került át a magyar nyelvbe a "hétalvó" kifejezés. A hétalvóknak régen egyházi ünnepük is volt: mégpedig július 27.

Láng Róbert