Hírek, információk politika mentesen Magyarországról és a nagyvilágból.

euroastra internet magazin

Growtech Eurasia Antalya - 2018

2018. december 08. - enigma.enigmaticus

8.jpgCsaknem két évtizede a világ legnagyobb üvegházipari kiállítása a Growtech Eurasia, amelyen  - a kínai, koreai, holland és spanyolországi piac óriási pavilonjai mellett - ez évben már Magyarország is jelen volt. A rangos megmérettetés nagyságát jól mutatja: több mint 800 kiállító harminc országból, mintegy kilencven ezer látogató mintegy száz országból a világ minden térségéből. Az öt hektárnyi területen megrendezett összejövetel fő témája "A Globális Mezőgazdasági és Technológiai Találkozó" címmel vonzotta az érdeklődőket - november 28. és december 1. között.

A Growtech Eurasia kiállítást az UBM szervezte meg, amely 2018 júniusában az Informa PLC-vel együtt a világ egyik legnagyobb B2B információs szolgáltatási csoportjává vált. Nagy érdeklődés mutatkozott a Growtech online látogatói regisztrálására 118 országból, köztük elsősorban Algériából és Egyiptomból. A Growtech Eurasia a vetőmag, az öntöző technológiák, a különböző erő- és mezőgazdasági munkagépek, a növényi táplálkozás és védelem szegmensei mellett szervezte meg az állatállomány új szegmensét. A 11. ATSO Growtech Mezőgazdasági Innovációs Díjat az Antalya Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésével szervezték, támogatva a magánszektort és az állami ügynökségeket, hogy hozzájáruljanak a mezőgazdasági szektorhoz, illetve az innovatív termékekhez és szolgáltatásokhoz. Ezáltal arra törekedve, hogy ágazati tudatosságot és hozzáadott értéket teremtsenek a mezőgazdasági termelés számára.  A szervezők intenzív marketing tevékenységeket hajtottak végre nemzetközi platformokon, különösen Algériában, Oroszországban, Azerbajdzsánban és Üzbegisztánban.

 

A Growtech kiállítás igazgatója, Engin Er a következőket nyilatkozta: "Többet várunk a nemzetközi kiállítóktól és a látogatóktól, mint az előző években. A folyamatos online regisztrációk és a helyi és nemzetközi szakemberek nagy érdeklődésének köszönhetően a világ minden tájáról érkeztek látogatók. A legnépszerűbb tíz ország a látogatók száma alapján: Algéria, Egyiptom, Jordánia, Pakisztán, Irán, Libanon, Azerbajdzsán, Líbia, Irak és India. Új piacokra kell lépnünk, hogy előrelépjünk az egész világon zajló intenzív versenyben. Tavaly 600-700 millió dollárnyi üzleti forgalmat állítottunk elő a mezőgazdasági szektor számára, amit évente tervezünk megismételni. "

 dsc03079.jpg

Szakberkekben ismert, hogy Törökország törekszik a világ öt legnagyobb vetőmag kereskedelmét magáénak tudhatni, hogy a világ élvonalában lehessen export tekintetében. A Török Termesztők Szövetségének (TÜRKTOB) elnöke, Kamil Yılmaz elmondta, hogy ezen ágazat exportálta tavaly a 136 millió dollárra taksált vetőmagot, mintegy bő egymillió tonna minősített vetőmagot termelve. A vetőmag-ágazat az elmúlt évtizedben 3,5-szeresre növelte termelését. Törökországban a vetőmagtermesztésben 832 vállalat működik, amelyből bő félszáz nemzetközi érdekeltségű, míg 22 eredeti nemzetközi partner és 32 nemzetközi vállalat.

Az idén a vetőmag a mezőgazdasági ágazat egyik legfontosabb témája. Törökország a 10. helyen áll a vetőmag exportáló országok sorában, ám a cél az ötbe kerülés. Ahogy említettük, tavaly 1.050 ezer tonna minősített vetőmagot állítottak elő, importálva 40 ezer és exportálva 44 ezer tonna vetőmagot. Céljuk akár a 1,5 millió tonna elérése is. Az importált magvakat 185 millió, míg az exportált magvakat 136 millió dollárra becsülték.

 2_10.jpg 

A török ​​üvegház piac várhatóan évi 136 millió dollár növekedést jelent a következő öt évben.
A török ​​üvegházipar rendkívül kvalifikált, modern üvegházakat állít elő (megfizethető áron és elegendő mennyiségben), míg a modern üvegházakat és berendezéseit nagyon magas költségek mellett importálja. Az üvegházhatást okozó épületek, a hardvergyártók és az exportőrök elnöke, Bülent Aytekin meglátása szerint: "A hazai termelésünk mostanában egyre növekvő számú török ​​vállalatnak fontos, így versenyelőnyt biztosít mind a nemzetközi, mind a török ​​piac számára. Jelenleg mintegy 90 török vállalat közül 70 helyben foglalkozik üvegházépítéssel és berendezésekkel.  Az ágazat piaci nagysága várhatóan egy milliárd török lírát fog elérni a jövőbeni beruházásokkal. Az import csökkentésére irányuló erőfeszítések okán az exportnövekedés felgyorsult.

 

A törökök nagy érdeklődéssel fogadták újra a magyar kiállítókat a nemzeti standunkon. A HEPA (Hungarian Export Promotion Agency) ügynökség a szerződött török partnerével (ALX Hungary) együttműködve szeretnék ezen ágazatot fellendíteni. A négynapos összejövetelen a hazai résztvevők a Water&Soil (Budapest), a Greman System (Budapest), az LD-Agro (Székesfehérvár), a Malomgyártó Kft.(Kaposvár), a Heliostim (Budapest), a Kaposvári Egyetem és egy szintén kaposvári Gazdaságfejlesztő és Kutató innovatív szervezet voltak. Gyakorlatilag nyolcadikként képviselte Magyarországot az Agrobió Kft., akik csaknem két évtizede (2001.-ben alapították) tevékenykednek egyre nagyobb külföldi érdekeltséggel és sikerekkel is. Daoda Zoltán szakmai igazgató (a cég egyik tulajdonosa)  elmondása szerint a forgalmazási engedélyeztetésük ugyan közel egy évtizedet vett igénybe, ennek ellenére bíznak az amúgy nagy piacban. Az inputok sorában új irányzatnak számít három Baktofil termékük, amelyet por alakú verzióban exportálva természetesen nem kell hűteni, ezáltal piacképesebbnek minősíthető a kínálatuk. Egyébiránt a részvételük jól illeszkedik a meglévő pályázati rendszerükhöz. A 24 fős vállalkozás bő húsz négyzetméteren mutatkozhatott be Antalyaban a helyi képviselőjük társaságában. Csupán megjegyezzük, hogy jelenleg már nyolc országban vannak jelen, s több országban kísérleti szinten. Marketing stratégiájukban azonban egyelőre Németországra fókuszálnak.

 

A rangos eseményt meglátogatta követségi munkatársával - a többi között - Sipos Áron külgazdasági attaséként, akik számos terület mellett az agráriumban zajló magyar-török ügyeket is kiemelten kezelik. Ennek okán voltak jelen a vásár első két napján, s működtek közre a kiutazó magyar cégek ügyeinek koordinálásában avagy tolmácsként a különböző szintű tárgyalásaikon.

 

 Szalay Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr4314445788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.