Hírek, információk politika mentesen Magyarországról és a nagyvilágból.

euroastra internet magazin

Festőfejedelmek - Nagyszabású kiállítás Bonnban a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria műveivel

2018. november 18. - enigma.enigmaticus

bonn.jpgAz egyik legrangosabb németországi kiállítóhelyen, a bonni Bundeskunsthalle épületében 2019. január 27-ig látogatható a Malerfürsten (Festőfejedelmek) című kiállítás, amelyre tizennégy mű érkezett a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeiből.

 

A nagyszabású kiállítás elsőként tesz kísérletet arra, hogy ezt a sajátosan európai művészeti jelenséget, a festőfejedelmek, vagy művészfejedelmek szerepét, jelentőségét, illetve a 19. századi művészetben meghatározó szerepét áttekintse.

 

A művészfejedelem nem azonos az udvari művésszel. A királyi, fejedelmi udvarokban már a kora reneszánsztól kezdve megfigyelhető volt, hogy egyes, fontos művészek kiemelt státuszt élveztek, s mint az udvar szolgálatában álló művészek ennek megfelelő rangot viseltek. Ugyanakkor a művészi alkotómunka rangjának a felértékelődésével, az 1500-as évektől kezdve egyre több olyan művésszel találkozunk, mint pl. Tiziano, Raffaello, Rubens, vagy Van Dyck, akik már szinte az uralkodóval egyenrangú félnek tekintették magukat. Ekkor formálódik meg annak a művész-egónak a típusa, akit a későbbi művészfejedelmek előzményének tekinthetünk. A művelt, az alkotásban öntörvényű, a külsőségekben pedig fejedelmi attitűdöket mutató művész típusa a 19. század folyamán új vonásokkal bővült. A művész műterme ekkoriban vált afféle nyilvános látványossággá, így a műterem sokszor nem más, mint az eljátszott művész-szerep színpada. A művészfejedelmi státusz így egyszerre jelent művészi feladatot, és a társadalmi nyilvánosság előtt eljátszott szerepet is.

 

A bonni kiállítás a 19. század nagy művészfejedelmeit állítja a középpontba: Frederic Lord Leightont, Hans Makartot, Franz von Lenbachot és August Kaulbachot, Jan Matejkót és Munkácsy Mihályt. A sort az "utolsó" festőfejedelem, a müncheni Franz von Stuck zárja.

 

A kiállításon összesen 11 Munkácsy által készített vagy hozzá kapcsolódó műalkotás látható. A Szépművészeti Múzeum ezek közül egy nagyméretű, látványos Makart-kompozíciót, valamint két Lenbach-portrét – köztük a művész önarcképét Gabriele nevű kislányával – kölcsönözte a tárlatra. A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeiből a Munkácsy alkotások mellett Stróbl Alajos bronz Munkácsy-mellszobra is Bonnba érkezett. A Munkácsy-művek közül Magyarországon kívül ritkán látható a bécsi Kunsthistorisches Museum mennyezetképének 4 x 4 méteresre kicsinyített vázlata, A reneszánsz apoteózisa. Ez a munka Munkácsy egyik legnagyobb szabású megbízása volt, s külön érdekessége a bonni válogatásnak, hogy a nagy festmény mellett a Munkácsy-tanítvány Pataky László festménye, a műtermében éppen a bécsi mennyezetképen dolgozó Munkácsyt megörökítő temperaképe is látható.

 

A művészfejedelmek sajátosan késő 19. századi művészettörténeti és társadalomtörténeti jelenségét bemutató kiállítás Munkácsy Mihály művészetét is egy eddig nem vizsgált nemzetközi összefüggésrendszerben mutatja meg. A Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria nagyméretű, nagyszámú és jelentős művekkel járult hozzá a bonni Bundeskunsthalle kiállításának sikeréhez.

 

(a mellékelt fotón: Munkácsy Mihály: A reneszánsz apoteózisa – vázlat a Kunsthistorisches Museum mennyezetképéhez, 1889, olaj, vászon, 393 cm x 393 cm, Magyar Nemzeti Galéria)

 

https://www.bundeskunsthalle.de/ausstellungen/malerfuersten.html

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr9914375465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.