Hírek, információk politika mentesen Magyarországról és a nagyvilágból.

euroastra internet magazin

Hétköznapi fizika

2018. november 17. - enigma.enigmaticus

tn6_b321620.JPG„Nem szerettem a fizikát, nem is tudtam, nem is értettem.” Sokan érzik így, elhagyva az iskolapadot. Szeretjük, nem szeretjük, a fizika velünk van hétköznapjainkban, nem szabadulhatunk tőle.

   Közeleg a tél. Havasak, jegesek lesznek a járdák. Vigyázunk, nehogy elcsússzunk. De miért is csúszós a jég? Mert ha rálépünk, a nyomás alatt olvadni kezd. A talpunk és a jég között vízréteg keletkezik. Ez pedig épp úgy csökkenti a súrlódást, mint például az olaj a mozgó gépalkatrészek között.

   Ha az utcán beszélgetünk, hangunk legfeljebb tíz méter távolságból hallható. Még a mennydörgést is csupán öt kilométernél kisebb távolságban halljuk. A villámlás után  megszámolhatjuk, hány másodperc telik el, amíg a hang hozzánk ér. Mivel a hang sebessége 330 méter másodpercenként, könnyen meghatározhatjuk, milyen messze vagyunk a vihartól.

   Ha egy tiszta levegőjű nagy szobában a sarokban ülünk és valaki rágyújt a szoba közepém, néhány másodperc múlva érezzük a füstszagot. A levegő legkisebb részecskéi, a molekulák nem állnak egy helyben, örökké mozognak. Ez a mozgás szétlöki a füstszemcsék molekuláit. A levegő részecskék egymásnak is ütköznek, ezért egyre távolabbra terjed a füst.

   Régi korokban nem volt hűtőszekrény. El sem tudjuk képzelni az életünket nélküle. Annak idején nagy agyagkorsóban tartották a kényesebb élelmiszereket, Az ilyen edényben tartott víz, benne a vajas doboz, a legnagyobb melegben is hideg marad, mert a víz párolgása folyamatosa hőt von el a környezetétől, az agyagkorsótól.

   A természeti jelenségek gyakran színesek. A köd fehér, a napkelte vöröses, a napnyugta sárga, az ég kék. A napfényben jelen lévő sokféle színű és hullámhosszú fénysugarak csak részben, a légszennyezéstőtől függően tudnak áthatolni, a többiek szétszóródnak. Mi csak a sikeresen áthatolt fény színét látjuk.

   A kerékpárosoknak kötelező a macskaszem. Csak addig világítanak, amíg a közeledő jármű reflektorának fénye rájuk esik. Szerkezete egyszerű. Üvegport visznek fel (ragasztanak) sztaniol lapra, a sok millió üvegrészecske a közeledő gépkocsi fényszórójának fényét a gépkocsi irányba veri vissza.

   Befejezésül engedjen meg az Olvasó egy gondolatkísérletet: Akár hiszünk benne, akár nem, mindenütt jelen van. Láthatatlanul. Akár hiszünk benne, akár nem, hat ránk, meghatározza mindennapjainkat, sorsunkat. Bennünk is ott van, minden emberben, nélküle élet sem lenne. Senki a világon nem vonhatja ki magát hatása alól. Engedelmeskednünk kell neki, még ha a világ legnagyobb, legerősebb országának urai vagyunk, akkor is.                   (A gravitáció.)

Láng Róbert

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr4014376409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.