Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

A hatodik adventi fesztivál és vásár idejére ismét fényligetté változik a budapesti Városháza park

2018. november 14. - EuroAstra

2017-12-03_advent_budapest_elso_gyertya_meggyujtasa_002.jpgA Budapestiek kedvelt helyszínén a Városháza Parkban, Tarlós István főpolgármester fővédnökségével az Advent Budapesten Téli Fesztivál és Karácsonyi Vásár az idén immár hatodik alkalommal nyitja meg kapuit. A karácsonyi vásár a „Családok évéhez” kapcsolódik, a programok és foglalkozások fókuszában a gyermekek ünnepre való felkészítése áll, melyben a Bibliai mesék sorozat felolvasása és feldolgozása is szerepel.

  Hagyományosan az első adventi gyertyagyújtás alkalmával gyúlnak fel Budapest ünnepi fényei és a Városháza park fényliget világítása is ezen naptól díszíti a vásárt. Budapest legnagyobb adventi koszorújának gyertyáit vasárnaponként a főváros és az egyházak képviselői közösen gyújtják meg. Az adventi hétvégeken egész napos ingyenes programok várják a látogatókat a vásár fűtött hüttéjében, gyerekkoncertek, bábszínházi előadások, kézműves foglalkozások, valamint az esti koncertekre várnak minden korosztályt. Hétköznap hazai és határon túli iskolás és óvodás csoportok érkeznek a hüttébe. A FŐKERT közreműködésével hagyományosan a „Környezettudatos karácsony” jegyében közel 1000 kisiskolás és ovis közreműködésére készülnek az idén is. Az Advent Budapest kulturális téli fesztivál programsorozata november 23-án veszi kezdetét és december 23-ig tart, a vásár azonban egészen az év végéig, december 28-ig várja a látogatókat.

A vásár közösségi programjai a csendes és tartalmas felkészülés jegyében szerveződnek. A szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. stábja a „Családok évében” a kulturális programok sokfélesége és gazdagsága mellett idén is a közösségi események fontosságára, az összetartozás élményére, közös felkészülésre és ünnepvárásra helyezi a hangsúlyt. Az ingyenes programsorozatba valamennyi városlakót, családokat és egyéneket várnak: a látogatókat iskolai együttesek, kórusok és zenekarok, valamint határon túli művészcsoportok szórakoztatják és fiatal művészcsoportok is számosan lesznek a fellépők között, akik hagyományőrző műsoraikkal kedveskednek a közönségnek.

Kedden és csütörtökön a fővárosi iskolák, hétköznap esténként pedig az amatőrök veszik birtokba a fűtött hüttét, péntek estéktől pedig egész hétvégén át ingyenes programok, esténként jobbnál jobb hangulatos koncertek követik egymást. Hétvégén főként gyerekprogramok, gyerekszínházi előadások, közös éneklés, bibliai mese- és kézműves foglalkozások lesznek, többek között érkezik a Bárókerti Bábszínház, a Tekergő Színház és a Muzsikáló Manó Matiné is. A péntek és szombat esti koncertek 7 órakor kezdődnek, olyan nagyszerű fellépőkkel, mint Balanyi Szilárd, a Quimby zongoristája, Gabor Amadeus, a SwingOver, a Folk On 45, a Futurissimo, az Ot Voice & Bass, Petruska, a Valami Swing, a Kozma Orsi és Cseke Gábor duó vagy a Cimbaliband.

A fényligetté változó Városháza parkban kisiskolások munkáit, a környezettudatosság jegyében díszített karácsonyfa-installációit állítják ki a FŐKERT-tel rendezett Környezettudatos karácsony” program keretében.

Az adventi vasárnapok ünnepi gyertyagyújtása a Főpolgármesteri hivatal, valamint a történelmi egyházak egy-egy elöljárójának részvételével történik majd, az első alkalommal december 2-án, 17 órakor.

A részletes programokról az eseménysorozat honlapján (www.adventbudapest.hu), valamint közösségi oldalán tájékozódhatnak, itt lehet majd szavazni a „Környezettudatos karácsony” programban született ünnepi installációk legjobbjára is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr6014370401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása