Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Taroltak az e-kereskedők az idei digitális toplistán

2018. október 26. - EuroAstra

images.jpegKilencedik alkalommal készítette el idén a digitális piac legmeghatározóbb 25 személyét tartalmazó toplistát a Marketing&Média kommunikációs szaklap. A „Top 25 – A Legmeghatározóbb Emberek a Hazai Digitális Piacon” rangsor mindhárom dobogós helyére e-kereskedelemmel foglalkozó vállalatok vezetői kerültek 2018-ban. A szakmai zsűri döntése alapján a listát idén is Palocsay Géza, a Schibsted ügyvezető igazgatója vezeti, a második Szigetvári József, a Szállás.hu ügyvezetője, a harmadik pedig Várkonyi Balázs, az Extreme Digital vezérigazgató-társalapítója. A digitális világ gyors változását mutatja, hogy az idei listára csaknem a szereplők fele most először került fel.

Tavalyi erősödésük után idén tovább taroltak az e-kereskedők a digitális toplistán: 2018-ban a rangsor mindhárom dobogós helyére ebből a szektorból érkező szakemberek kerültek. Idén a szakújságírókból és médiapiaci szereplőkből álló zsűri döntése alapján cserélődött a lista csaknem fele: 12 olyan digitális szakember szerepel a rangsorban, akik tavaly még nem jutottak be a Top 25-be. Simon Krisztián, a Marketing&Média főszerkesztője elmondta, hogy az e-kereskedelem mellett növekedett a véleményvezérek-főszerkesztők súlya is. A hazai digitális világban ugyanakkor továbbra is kevés a hölgy, legalábbis erre utal, hogy a top 25-ös listán mindössze két női szereplő foglal helyet.

Top 25 – A Legmeghatározóbb Emberek

a Hazai Digitális Piacon

(Első tíz helyezett)

Helyezés

Név

Cég / Médium

1.

Palocsay Géza

Schibsted

2.

Szigetvári József

Szállás.hu

3.

Várkonyi Balázs

Extreme Digital

4.

Bíró Pál

Google

5.

Sopov István

Adaptive Média, IAB

6.

Vinnai Balázs

W.UP, Codecool

7.

Szigeti Péter

24.hu

8.

Tóth-Szenesi Attila

Index.hu

9.

Mészáros Dávid

Ingatlan.com, Arkon

10.

Ziegler Gábor

CEMP

Forrás: Marketing&Média

Az első tíz helyezett

2018-ban is Palocsay Géza, a Jófogás.hu-t és a Használtautó.hu-t üzemeltető Schibsted Classified Media Hungary Kft. ügyvezető igazgatója lett első helyezett a toplistán. Hasonlóan tavalyi helyezéséhez, idén is második Szigetvári József, az elmúlt években komoly növekedést produkáló Szállás.hu ügyvezető igazgatója. Várkonyi Balázs, az Extreme Digital társalapítója és vezetője két helyet előrelépve érkezett 2018-ban a dobogó harmadik fokára. Negyedikként a világ egyik legbefolyásosabb digitális vállalata, a Google hazai vezetője, Bíró Pál végzett. Sopov István nemcsak az Adaptive Média tulajdonosaként, hanem az IAB Hungary elnökeként is befolyásos szereplő, ezt díjazta a szakmai zsűri az ötödik hellyel. Vinnai Balázs, a Misys-utód Finastra korábbi alelnöke, jelenleg a W.UP pénzügyi szoftverfejlesztő elnöke a digitális banki szolgáltatások vezető fejlesztő vállalatainak vezetőjeként, valamint a Codecool programozó iskola alapítójaként is befolyásos szereplője a hazai digitális iparnak, idén hatodik a rangsorban. Új belépő a listán, és rögtön a top10-be került két véleményvezér-főszerkesztő: Szigeti Péter (24.hu) hetedik, Tóth-Szenesi Attila (Index.hu) pedig nyolcadik helyezettként. A lista 9. helyén szereplő Mészáros Dávid az ingatlan.com-ot vezeti, amely ma már megkerülhetetlen a hazai ingatlanpiacon. A tizedik helyezett idén Ziegler Gábor, a CEMP-X Online Zrt. tulajdonosa lett.

Továbbra is kevés hölgy befolyásos a hazai digitális világban

A 2018-as toplista is jól mutatja, hogy a digitális világ befolyásos szereplői között nagyrészt férfiak foglalnak helyet. A 25-ös listára mindössze két hölgy került fel. D. Tóth Kriszta, a wmn.hu főszerkesztője 13. helyezett, Grósz Judit, az RTL Magyarország digitális- és üzletfejlesztési igazgatója pedig 22. lett a rangsorban.

A „Top 25 – A legmeghatározóbb emberek a hazai digitális piacon” teljes lista és ágazati elemzés a Marketing&Média frissen megjelent számában olvasható.

Az összesített lista megtekinthető a Marketing&Média Facebook oldalán:

http://www.facebook.com/mmonline.marketingmedia

 

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr7914320693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása