Nem tudom milyen idő lehetett 169 évvel ezelőtt, amikor elbukott szabadságharcunk hős katonai vezetőit az aradi vár melletti mezőn az osztrákok szégyentelenül kivégezték. Mi, a légierő nyugdíjasai, szikrázó napsütésben, kellemes időben, az egynapos utak specialistája, a KEN-EDI utazási iroda jóvoltából robogtunk kényelmes autóbuszunkon kiválóan felkészült, mindenről részletesen bennünket tájékoztató idegenvezetőnkkel a határ közeli Arad felé.

Mint mindig, az első izgalom, az egyelőre még nem schengeni román határ volt. Nos, köszönve a magyar és román határőrök figyelmességének, pár perces várakozás után mehettünk tovább. Tekintettel a várható nagy jövés-menéses megemlékezésekre, első utunk az aradi vártól, a kivégzés helyszínétől, a Zsigmondházi - mezőtől nem messze lévő „13 vértanú tere” volt. A románok figyelmessége folytán még nevet is kapott nagy parkolóval ellátott tér, ahol már voltak korán ideékezett magyarok. Meghatottan mentünk vértanúink emlékét megörökítő, elmondás szerint hamvaikat őrző, mesterséges halmon, ahogy Kossuth nevezte a Magyar Golgotán álló obeliszkhez. Egyesületünk elnöke helyezte el a kegyelet koszorúját, majd közösen elénekeltük a himnuszt.

 De már jött is a következő buszos csoport, hogy ugyanígy fejezze ki részvétét. Közben egyénileg, családok is egyre jöttek. A parkolóban diszkréten félreállva román rendőrök jelenlétükkel biztosították a kegyeleti esemény zavartalan folyását.

Mint egykori katonát, minden évfordulón emlékeztet az esemény. Az akkor tizennyolc-éves, később a magyar nép „atyjává” szelídült Ferenc József biztosan nem gondolt arra, hogy a halálos ítéletek jóváhagyása, döntése, mártírrá emeli azt a tizenhárom katonai vezetőt, akik néhányukat illetően nem is született magyarként az életüket adták a magyar függetlenségért. De így volt ez mindig is a magyar történelemben Frangepántól, Zrínyitől korunk Nagy Imrééig.  Az önkény soha sem gondol arra, hogy egyszer véget ér a hatalma és az igazság győzedelmeskedik. Akit elpusztított, örökre mártírrá magasztosodik. Így gondolunk mi is ezekre a hőseinkre és velük együtt kivégzett első felelős miniszterelnökünkre, Batthyány Lajosra, az előttük és utánuk kivégzett katonákra, civilekre. Nem beszélve a sok száz lefokozottról, vártömlöcbe vetettekről. Soha ilyen kegyetlen megtorlás nem történt azelőtt. Ezekkel a gondolatokkal indultunk tovább városlátogatásunkra.

A Maros hídján áthaladva, Arad központjában a főtérnél szálltunk ki, hogy gyalog, sétálva menjünk el a Megbékélés terére, amelynek központi eleme a Zala György által készített, 1890-ben felavatott hatalmas győzelem szobor, amely méltó emléket állít vértanúinknak. És ami a meglepő, a románok szintén 1848-as magyarok ellen harcoló, vérengző Avram Iancura és felkelő társaira emlékező a szoborral szemben lévő hatalmas diadalíve, amely lássuk be – árnyékot vet nemzeti emlékünkre.

Mindez a román-magyar megbékélés nevében, mint ahogy azt a park neve is Parcul Reconcilierii viseli. Az elmúlt évszázadban a szobor - mint egész Erdély - hányatott sorsú. Egészen a legutóbbi időkig fizikai támadásoknak is volt kitéve. Most nyugalom van. A szobor körül nagy a készülődés. Hamarosan hivatalos megemlékezés várható. Az emlékezés koszorúi katonásan sorba rendezve várnak, hogy helyükre kerüljenek.

Mi nem várjuk meg, visszasétálunk a város központi terére. Sétánk során idegenvezetőnk érdekes épületekre, régi palotákra hívja fel figyelmünket. Sajnos, sok az évtizedek óta felújításra váró épület. Ezt láttam pár évvel ezelőtti Temesváron tett látogatásomkor is. Ott, a közelgő Európa Kulturális Városa 2021-ben egy évre megtisztelő cím elnyerése biztosan gyors rehabilitálást eredményez. És itt, a régi idők Magyarországának egykori egyik leggazdagabb városában mikor kerülnek megmentésre régi korunk emlékei?

  Sétánk során érintettük azt a kis református templomot, ahol az akkor 33 éves Horthy Miklós 1901-ben feleségül vette az alig húszéves Arad környékéről származó szépséget, Purgly Magdolnát. Utunk vezetett része a főtér szép épületeinek megtekintésével ért véget.

 A monumentális középületek sorában engem az épületekkel beépített Páduai Szent Antalról elnevezett katolikus templom ragadott meg. Innen kértek papot katolikus mártírjaink kivégzésük előtt.

Nem tudom befejezni aradi megemlékezésemet annak megemlítése nélkül, hogy csak pozitív tapasztalataim voltak a régi ellentmondások előző felemlítése mellett a mai román emberekkel kapcsolatban. Buszunk kisebb technikai balesete során, a környéken lakó román emberek siettek hozzánk, akik segítsége nélkül még talán most is ott rostokolhattunk volna.

A határon kifelé négy Nyugat-Európába visszainduló vendégmunkásokkal teli busz várt előttünk kiengedésre, lassú ellenőrzésre. Idegenvezetőnk ügyessége és a román határőrök figyelmessége alapján rövid várakozás után, gyors ellenőrzést követően indulhattunk Makót érintve hazafelé. Bár csak ez a magatartás válna tartóssá, meghatározóvá országaink közötti kapcsolatokban. Akkor valóban nem csak a Zala György szobrának tere viselné a megbékélés nevét.