Az út egyik részlete
Legjobb barátaink zarándok úton voltak. Az asszony élt a 40-es nyugdíj lehetőségével. Férje tervező irodájának munkája még évekig biztosított, a napi rutin mellett alig van tennivalója. Takaros családi házukat, kertjüket két éve felújították, rendbe tették. Kisebbik lányuk is férjhez ment tavasszal, ők Sopronban élnek. Minden a helyén van körülöttük. Csak ők nem voltak a helyükön. Temetésre is kellett menniük. Egyszer csak egymásra néztek, mindent megfontoltak, meggondoltak. És elszánták magukat. Irány El Caminó, a zarándokok útján. Ki akartak szakadni három hétig a mókuskerékből.
A Szent Jakab-út, a spanyolok El Caminónak nevezik, ősrégi zarándokút. A kelta időkben a Tejút szimbóluma volt, de a maival ellenkező irányban járták be a zarándokok. A mai út Spanyolország Galicia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Id. Szent Jakab apostol földi maradványai. (Szépművészeti Múzeumunk egyik büszkesége Giovanni Tiepolo képe, id. Szent Jakab legyőzi a mórokat.) Compostelába nemcsak egy kiindulópontból lehet eljutni, például Párizsból is, viszont az út fő része azonos. Jeruzsálem és Róma után Santiago de Compostela a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb célpontja.
Barátaink először úgy gondolták, hogy Léon-ba, Madridi átszállással repülnek, majd onnan tovább Santiago de Compostelába. Aztán lemérték az utat térképen, Léon-tól ez 300 kilométeres „sétát” jelentene. Ha az első nap 25 kilométert megtesznek nagyjából 7 óra alatt, másnap reggel nem tudnak lábra állni az izomlázól. Nincs mit tenni, Léon-ból Portomaroig autóbusz, onnan „csak” 100 kilométer a zarándokút. Ebben maradtak.
Hogy lehet a zarándok útra felkészülni? Csak egy módon. Kell egy jó barát, aki már megtette ezt az utat, és elmagyarázza miről is van szó. Enélkül meg se próbáljunk elindulni, mondván, hogy majd csak lesz valahogy, ha más is kibírta, kibírjuk mi is. Nem, így nem jó.
Legfontosabb kellék a megfelelő bakancs és tornacipő, a lista második helyén a füldugó áll. Ha ugyanis a 10-40 férőhelyes, sokszor zsúfolásig megtelt zarándokszállásokon aludni is akarunk, nagy hasznát vehetjük. Hátizsákunk nagyon kevés ruhát, ám annál több praktikus tárgyat tartalmazzon, nagy mennyiségű tapaszt az esetleges vízhólyagokra, fejlámpát a reggeli sötétben való botorkáláshoz, biztosítótűket, melyekkel az előző nap kimosott, de meg nem száradt fehérneműt erősíti az ember a hátizsákjához. A tele hátizsák ne nyomjon többet 5-7 kilónál. Kézipoggyász tabu.
León-ba érkezéskor első dolog az önkormányzati zarándokközpont felkeresése, ahol kiadják a zarándokútlevele. Ezután az autóbusz elindul a sárga nyíllal jelölt útra. Következik Portomaro és gyaloglás tovább a nyíl irányában. A bakancs két óra múlva nyomni kezdi a bokacsontot, sarkat, következik a tornacipő, újabb két óra múltán a vízhólyag. Aztán megszokjuk. Ha mellettünk elhalad egy másik zarándok, „Buen Caminó!” a kölcsönös köszöntés módja.
A végcél
A második napon begyulladhat a térd, a többi zarándok észreveszi, kenőcsöt adnak, fájdalomcsillapítót, és megmutatják, hol kell óvatosan megmasszírozni. Pár nap gyaloglás után az élet meglehetősen leegyszerűsödik. Reggel 6-kor kelés, tisztálkodás, evés, pakolás, aztán tovább gyaloglás. Megállás egy-egy útszéli kávézóban. Tovább, egészen a következő zarándokszállásig. Ott lehet zuhanyozni, ruhát mosni is. Nem akarom senkinek a kedvét elvenni, de a zarándokoknak fel kell készülniük a szállást otthonuknak tekintő kisebb-nagyobb rovarok, szúnyogok jelentkezésére is.
Nem részletezem tovább az utat. Visszafelé már autóbusszal és repülővel jöttek a barátaink. Napokig holtfáradtan bódorogtak. De nem akartunk hinni a szemünknek, nyugodtabbak, boldogabbak, elégedettebbek, megértőbbek, türelmesebbek lettek. Pár nap után folytatták életüket, egy kicsit másképpen.
Láng Róbert
