Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Ütős hétvége jön

2018. július 19. - EuroAstra

utos.jpgIdén sem marad el az ütős hangszerek hatalmas buliba fulladó seregszemléje, hétvégén jön a III. Ütős Fesztivál Agárdon. 2016-ban még az ősz elején, a Velence Korzón került sor a hazai szinten egyedülálló, és ami a látogató közönség számára hasonlóan fontos információ, ingyenes fesztivál debütálására. Egy esztendeje aztán már a nyár közepén, új helyszínen, az agárdi szabadstrandon került sor a második tombolásra.

 

A költözéssel az Ütős Feszt le is horgonyzott, 2018-ban újra Agárd lesz a helyszín, a tavalyihoz hasonlóan nívós fellépőkkel és elképesztő mennyiségű kísérőprogrammal.

2017-ben a máltai Tribali koncertje jelentette a nagy durranást, idén a szervezők visszatértek a hazai előadókhoz, a fesztivál nevéhez méltóan Ütős felhozatallal. Tavaly a Girassol nevű formáció zárta a forgatagot, mely együttes idén a nyitányt vállalta, rengeteg ütős hangszerrel és gyönyörű szambatáncosnőkkel megidézve a brazil karneválok hangulatát.

 

A július 20-i nyitónapon a nagyszínpadon fellép még a drum and bass, a funk és a jazzrock hangzásokkal nagyot alkotó Doubled Bass Project, illetve Bajnai Bea és a tavaly a fesztivál beharangozó filmjében már nagyot alakító Fodor Réka flamenco show-jukkal. Az Ataru Taiko Japán Dobszínház immár harmadszor dobogtatja meg a fesztiválozók szívét, no meg persze a tradicionális távol-keleti űtőshangszereket, míg a DaWhy nevű fesztiválformáció tavalyi fergeteg koncertjével alapozta meg idei ismétlését. Itt jegyeznénk meg, ők azok, akik a klasszikus klubhimnuszt, Benny Benassi Satisfaction-jét úgy tudják színpadon, zenekarként robbantani, hogy az ember gyermeke beleborzong.

 

A nyitónap vége a kerekes Band koncertje lesz, nem is akármilyen exkluzív vendéggel, a csapattal ugyanis fellép Kiki, az Elő Emelet frontembere. A fiúk különleges, az Ütős Fesztiválhoz igazított műsorral készülnek, a bulin pedig csak még jobban dob, hogy Kiki épp itt ünnepli majd a születésnapját.

 

A második napot aztán egy remek kis jógával kezdheti mindenki, csak hogy a folytatásban meglegyen a kellő állóképesség. Napközben lehet majd tahiti táncokkal ismerkedni Végh Teodóra segítségével, aki idén a fesztivál arcaként segíti a rendezvényt, meg lehet lesni Danny Bain titkokkal és ritmusokkal teli afrikai meséjét, vagy épp bekapcsolódni a számtalan, nonstop zajló kísérőprogramba. Ott lesz a Felhő Csoport, mely a gyermekeknek kínál felhőtlen szórakozást, lehet beatboxolni, fellépni a Spontán Színpadon, megnézni a helyi alkotók kiállításait, megtanulni ukulelén játszani, vagy épp csak úgy lazán elmerülni a vásári forgatagban, no meg a Velencei-tó hűsítő hullámaiban, lévén a fesztivál közvetlenül a tóparton lesz majd.

 

A délutáni-esti koncertek itt is erősek lesznek, fellép majd a Talamba, a HolddalaNap, majd este Palya Bea és zenekara tölti be ritmussal a lemenő nap fényében fürdőző Velencei-tavat. Hogy a szombati buli masszív zárást kapjon, arról pedig a Parnograszt gondoskodik, ismerve a csapatot, nem lesz benne hiba.

 

Vasárnap egy igazi Family Chill Day zárja az idei Ütőst, Danny afrikai meséivel, a 20 Minutes, a hang drum varázslatos hangzásvilágába elkalauzoló Szabadi Andi, valamint Tosoda Projekt és a Kelemen Angelikával megerősített Kiss G László FullJazz Trio koncertjeivel, no meg persze a megszámlálhatatlan kísérőprogrammal.

 

Ez lesz idén az Ütős Feszt, mely továbbra is ingyenesen vegyíti a bulizást a minőségi zenével.

 

A július 20. és 22. között az agárdi szabadstrandon megrendezésre kerülő ütősről az Ütős Feszt oldalán találtok további érdekességeket, és a programok részletes bontását.

 

2018. július 20 - 22.

III. Ütős Fesztivál

Agárd

 

https://www.utosfeszt.hu

https://www.facebook.com/utosfeszt/posts/2366395150253984

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr5714118929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása