Hírek, információk politika mentesen Magyarországról és a nagyvilágból.

A Fény-utcai piac

2018. július 01. - enigma.enigmaticus

index_148.jpgA Fény-utcai piac a Főváros a budai oldalának legkedveltebb piaca. Köszönhető a többi között annak, hogy nagy közlekedési csomópont (villamos, autóbusz, metró), a Széll Kálmán tér közvetlen közelében helyezkedik el. A piac nem a legolcsóbb a városban, vélik többen, de tény az, hogy sok nyugdíjas is itt vásárol, ez azért tompítja a megállapítást.

   19025.jpgAz épület komplexumot, amelyet inkább csarnoknak neveznék mint piacnak, 1998 májusában adták át a rendszerváltás utáni első átfogó piacrekonstrukció eredményeként, Cságoly Ferenc Kossuth- és Ybl-díjas építész tervei alapján. Régebben is volt itt egy kisebb piac, de például az ötven évvel ezelőtt kiadott vaskos Budapest útikönyvben említés sem esik róla, szemben a többi budapesti piaccal.

feny5-s.jpgA régi piac 1960-as években

Karafiáth Jenő főpolgármester rendelete alapján 1940-ben a területet piac céljára jelölték ki. Némi akadályt jelenthetett, hogy a hatalmas telek László Antal terménykereskedő tulajdona volt, búzát, rozsot, zabot, kukoricát árultak, élénk lovaskocsi forgalom mellett. Miután a Főváros vételi ajánlatát a tulajdonos nem fogadta el, gyorsan kisajátították, némi kártérítés ellenében. Az évtizedek során nagyon rossz képet mutatott a piac, szemét, rossz szag, rovarok, rágcsálók jelenléte volt a jellemző. De ez már a múlt.

   A vásárlók a teljesen fedett, modern épületben lévő számtalan kiváló üzlet, minőségi termékeire igényes őstermelők, valamint kereskedők miatt szeretik a piacot. Sok olyan termékre is bukkanunk, amiért külfölre kellene utazni. Jellemző az árubőség, roskadoznak a standok. Az árak jól láthatók, a kiszolgálás korrekt és kedves. A kulturált kereskedelmi tevékenység példaképe lehetne.

   Mozgólépcső, felvonók és közvetlen kapcsolat a mélygarázzsal teszi kényelmessé a szintek közötti közlekedést nehéz kosarakkal is. Az egész piac akadálymentesített. Az árufeltöltés, teherforgalom részére rámpák, teherliftek állnak rendelkezésre. Szemetet sehol sem látni, a takarítás az egész nyitvatartási idő alatt folyamatos. WC, elsősegély nyújtó szoba, gombavizsgáló, pelenkázó és néhány dohányzásra kijelölt hely is van.

   Friss közvélemény kutatás szerint a Fény-utcai piac lett Magyarország legnépszerűbb piaca. Nem tudom, hogy végezték az országos felmérést, de örülök neki, ugyanis karnyújtásnyira lakom a piactól, annak minden előnyét élvezve.

 

Láng Róbert

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr4414084771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.