Hírek, információk politika mentesen Magyarországról és a nagyvilágból.

euroastra internet magazin

A Korán

2017. augusztus 13. - enigma.enigmaticus

koran.jpgKezemben a 494-oldalas Korán, magyarra fordította Simon Róbert, Párizsban élő történész, orientalista, műfordító, a kairói Al-Azhar egyetem tanára. A könyv második kötete, A Korán világa, a mű szövegének magyarázatait tartalmazza 553 oldalon. Ebből is kitűnik, hogy a Koránról nem lehet cikket írni, néhány alapfogalmat azért megpróbálok tisztázni.

   A Korán a mohamedán (iszlám, muszlim) vallás Szent Könyve. Arab nyelven olvasmányt jelent. 114 szúrát (fejezetet) tartalmaz, vallási törvényeket, rituális előírásokat, tudományos megállapításokat és a világi életre vonatkozó mintákat. A Korán az iszlám vallás elsődleges forrása, Isten (Allah) Mohamed prófétán keresztül kinyilatkoztatott szava, amely öröktől való. (Valójában a VII. században íródott. Erre utal az iszlám holdnaptár is, amelyben az első év Kr u. 578. Vagyis jelenleg az iszlám időszámítás szerint 1439-es évben vagyunk. A Ramadán ünnep pedig a holdnaptár 9. hónapja.)  Iszlám országokban az általános iskolai tanulmányok részét képezi a Korán betéve történő megtanulása. A Tafszír (Koránmagyarázat) az arab irodalom, vallás és tudomány legfontosabb ágazata.

   A Koránt magyar nyelvre már 1831-ben lefordította Gedeon György, majd 1854-ben Szokolai István. A Török Hódoltság számos nyelvi emlékét Jókai használta a Törökvilág Magyarországon c. történelmi regényében. A minaretek erkélyéről naponta több ízben  harsan fel a müezzin torkából: Allah az isten és Mohamed az ő prófétája.

   A hithű muzulmán halála után az örök életet kapja jutalmául, ezt az öröklétet mindvégig harmincéves korral élvezheti a Paradicsom csodás kertjében. Bármilyen alacsony termetű is volt életében, a mennyekben hét és fél rőf (kb. 2 méter) magas lesz, mint Ádám ősatya volt. Drágakövekkel ékesített ruhákban jár, fején gyémántokkal és igazgyöngyökkel díszített koronával. Pompás palotában tölti napjait, finom ételeket és italokat fogyaszt bőségesen, a szerelemre pedig hurik (káprázatos szépségű leányok) állnak rendelkezésére. (És a hithű muzulmán hölgyek mit kapnak?)

   A Korán túlvilág képzeletében a Föld feletti űrt hét, végtelen nagyságú csarnok tölti be, amelyeket falak és kapuk választanak el egymástól. Ez a hét mennyország. Itt laknak a próféták, az angyalok, a hetedikben természetesen Allah és Mohamed az ő prófétája. Érdekes, hogy Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt levelében előfordul a „hetedik mennyországba emelkedni” kifejezés. 

   Hosszabb ideje Marokkóban élő és dolgozó rokonom, ha valamit kíván, vagy a jövőről beszél, önkéntelenül is hozzáteszi: In sha Allah (ha Allah is úgy akarja).

Láng Róbert

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr4212742496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.