Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Várják a jelentkezőket az Anna-bál Prímásversenyére

2018. május 26. - EuroAstra

bprim.jpgA balatonfüredi Anna-bál mindig is az ország legelőkelőbb báljai közé tartozott, ahol a haza legjelesebb művészei, közéleti szereplői nyaranként találkoztak. 2013-tól az Anna-bál kísérő rendezvényei közé tartozik a Kárpát-medencei Prímásverseny is.

 

Balatonfüred Város Önkormányzata, a Hagyományok Háza és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke a 2018-ban megrendezendő Anna-bál kísérő rendezvényeként prímásversenyt hirdet hagyományos magyar népzenét játszó hegedűsök számára. Pályázhat minden, a táncházmozgalomban tevékenykedő, illetve az autentikus magyar népzenei hagyományt ápoló hegedűs, aki a verseny napjáig betöltötte a 16., de még nem töltötte be a 35. életévét. A népies műzenét vagy népzenei feldolgozásokat játszó pályázók jelentkezését nem áll módjukban fogadni.

 

A nyilvános színpadi versenyt a balatonfüredi Anna-bál előtti héten, a keddi és a szerdai napokon tartják. A zsűri tagjai a magyar népzene elismert szakemberei, illetve a magyarországi népzenei mozgalom kiemelkedő prímásai. A versenyen minden prímásnak két versenyszámot kell előadnia, egy kötelezőt és egy szabadon választottat, egyenként 5-5 perc időtartamban.

 

A kötelező versenyszámban a versenyzőnek felső-Tisza-vidéki vagy mezőségi (Magyarpalatka, Magyarszovát, Ördöngösfüzes, Szék) népzenét kell muzsikálnia. A kötelező versenyszámok összeállításához a következő prímások valamelyikének játékáról készült, eredeti népzenei felvételekből lehet felkészülni:

Mezőség:

- Kodoba Márton, Kodoba Béla (Magyarpalatka)

- Vintila Márton, Maneszes Márton (Magyarszovát)

- Mezei Ferenc „Pikili” (Ördöngösfüzes)

- Ferenczi Márton, Dobos Károly, Ádám István, Ilka György (Szék)

Felső-Tisza-vidék:

- Rózsa Ferenc (Nyírmada)

- Farkas Lajos (Rozsály)

-  Farkas Jenő (Szamosangyalos)

- Szilágyi Mihály „Hosszú Miska” (Darnó)

- id. Horváth András (Tiszakóród)

- Farkas Vilmos „Négus” (Kisar)

 

A szabadon választott versenyszám a magyar népzenei hegedűjáték bármely táji változatát képviselheti. Azonban ha a versenyző kötelező versenyszáma Mezőség zenei hagyományát képviseli, akkor a szabadon választott versenyszám csak az Alföld, a Felföld vagy a Dunántúl valamely magyar tájegységének népzenéjét mutathatja be. Ha a versenyző kötelező versenyszáma a felső-Tisza-vidéki térségből való, akkor a szabadon választott versenyszám csak erdélyi magyar népzene lehet.

 

Megfelelő színvonalú kísérő zenekarról minden versenyző számára a szervezők gondoskodnak.

 

Az elbírálás során kiemelt szempontnak számít a dallamválogatás zeneesztétikai értéke, a bemutatott dallamok stílushű előadásmódja, illetve az előadó technikai tudása, valamint egyéni, művészi kisugárzása. A zsűri egy alapszintű követelményrendszer mentén (a játék ritmikai, intonációs jellemzői, stílusismeret, hagyományhűség) választja ki a győztest és a gálaműsor fellépőit.

 

A zsűri tagjai:

- Árendás Péter – egyetemi adjunktus

- Blaskó Csaba – zenetanár, népzenész,

- Lakatos Róbert – a művészetek magisztere

- Vizeli Balázs – Kossuth-díjas népzenész

- Pál István „Szalonna” - a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője

 

  1. díj: nettó 1 millió forint értékű pénzjutalom,
  2. díj: 500 000 Ft értékű pénzjutalom,

III. díj: 300 000 Ft értékű pénzjutalom

Balatonfüred Város Önkormányzata felajánlásában.

A nyertes fellép a 194. Anna-bálon.

Szerda este a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból szerkesztett gálakoncertet rendezik a balatonfüredi Gyógy téren.

A versenyre a Hagyományok Háza honlapjáról letölthető űrlap kitöltésével, valamint a versenyzőről készült videófelvétel vagy internetes videómegosztóra (pl. YouTube) feltöltött mozgókép linkjének csatolásával lehet jelentkezni az alábbi e-mail-címen: furedi.primasverseny@hagyomanyokhaza.hu

 

Jelentkezési határidő: 2018. június 24., 24.00 óra

Jelentkezési lap letöltése: http://www.hagyomanyokhaza.hu/page/13325

 

  1. július 17-18.

AZ ANNA-BÁL PRÍMÁSVERSENYE

Balatonfüred

 

http://www.hagyomanyokhaza.hu

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr6313994300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása