Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Úgy éreztem visszaadta a látásomat

2018. május 03. - EuroAstra

audionarralt_eloadas_3.jpgKülföldről is érdeklődnek a Fővárosi Nagycirkusz esélyegyenlőségi programja iránt, amely Fekete Péter miniszteri biztos vezetésével megpróbálja felszámolni azokat a korlátokat, amikbe a látássérült emberek egy -egy előadás során ütköznek.

A vakvezető kutyák világnapja alkalomból a napokban a Fővárosi Nagycirkuszban tartották Gy. Dobos Mariann Közösséget építünk című könyvének bemutatóját a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének képviselői. A könyv beszámol arról, hogy egy vak és gyengénlátó közösség hogyan tudja igénybe venni a különböző kulturális eszközöket, így a Fővárosi Nagycirkusz szolgáltatásait is.

Mint ismeretes a Fővárosi Nagycirkusz 2016 óta próbálja meg felszámolni azokat a korlátokat, amikbe a látássérült emberek egy cirkuszi előadás során ütköznek. A cirkusz alapvetően egy nonverbális műfaj, így kevés fogódzkodót biztosít a gyengénlátó emberek számára. Ezt a szakadékot az akadálymentesített előadások azzal próbálják áthidalni, hogy az információ jelentős részét narrációval juttatja el a közönségéhez.

Az audio-narráció mellett a Fővárosi Nagycirkuszban a gyengénlátó látogatók az előadás előtt megismerkedhetnek a cirkuszi közeggel is úgy, hogy találkoznak az előadás szereplőivel, megérinthetik, megfoghatják a cirkuszi eszközöket, kellékeket. Így a narráció mellett lehetőségük adódik közvetlenül is megtapasztalni, befogadni a cirkusz közegének elemeit, amibe a kellékek megérintésén túl az atmoszféra, a hang, a közönség zaja és jelenléte is tartozik.

Ezt a kezdeményezést azóta más cirkuszok is kezdik meghonosítani, emellett ezt a projektet a világ minden tájáról érdeklődve figyelik.

Április 27-én, pénteken Szombathelyen, a sportligetben audio-narrált előadást tartott Magyarország egyik legnagyobb utazó magancirkusza a Richter Flórián Cirkusz. Az előadás narrátora Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója volt, akinek a nevéhez köthető az audio-narrált előadások elindítása a Fővárosi Nagycirkuszban, és aki maga narrálja a vak és gyengénlátó közönség számára.

 

 

 

 

 

A különleges cirkuszi előadásról a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesületének egyik tagja úgy nyilatkozott, „meglátult”, köszönetét fejezte ki Fekete Péternek a narrációért, melynek segítségével úgy érezte visszakaphatta a látását.

Minden jel arra mutat, hogy előbb-utóbb ez az előadásforma is széles körben el fog terjedni.

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr3513882174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása