Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

ALTEO KÖZGYŰLÉS: TAVALYIHOZ HASONLÓ MÉRTÉKŰ OSZTALÉK, SOHA NEM LÁTOTT BEFEKTETÉSI-BERUHÁZÁSI VOLUMEN

2018. április 24. - EuroAstra

alteo5.pngFennállása óta a legnagyobb, több mint 11,5 milliárd forint értékű befektetési programot kezdett meg az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a tavalyi évben, miközben a tőzsdén jegyzett magyar energetikai vállalat árbevételét és nettó eredményét is növelte 2017-ben az előző évi bázisértékekhez képest. Az eredményes működésnek megfelelően, az ALTEO tőkepiaci stratégiájával összhangban a vállalat igazgatósága a tavalyihoz hasonló mértékű – a papír tavalyi nyolcadolását követően részvényenkénti 16 forintnyi – osztalék kifizetésére tett javaslatot a közgyűlésnek, amelyet az elfogadott.



Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. 2018. április 20-án megtartott rendes éves közgyűlésének első napirendi pontjaként a vállalat vezérigazgatója, ifj. Chikán Attila ismertette a társaság 2017-es évre vonatkozó konszolidált, IFRS szerinti pénzügyi jelentését. A tőzsdén jegyzett magyar energetikai vállalat árbevétele 32 százalékkal, közel 18,4 milliárd forintra nőtt, a 915 millió forintos nettó eredménye 11 százalékos növekedést tükröz az előző évi bázisértékekhez képest, míg a cég EBIDTA-értéke 1,8 milliárd forintot ért el 2017-ben. A nemzetközi pénzügyi beszámolási sztenderdek alapján kész&iacu te;tett éves beszámolót a közgyűlés résztvevői elfogadták.

„A 2017-2019-es stratégiával összhangban tavaly elkezdődtek azok a beruházások és befektetések, amelyek fókuszában a megújuló- és földgázalapú energiatermelő portfolió bővítése, valamint az energiatárolási innovációs projekt állnak. Tavaly felpörgettük a tőkeemelés során bevont források befektetését. 2017-ben az ALTEO életében korábban nem látott volumenű – több mint 11,5 milliárd forintnyi – befektetés indult el. Ezek nagy részét a megkezdett naperőmű projektek, valamint a Zugló-Therm Kft. 2018 márciusában lezárt 51%-os részesedés-vásárlása képezi. A stabil működés mellett az elkövetkező időszakban is nagy hangsúlyt fektetünk a befektetési és beruházási céljaink megvalósítására, ezeknek a projekteknek az eredménye várakozásaink és terveink szerint a 2019-2020-as számainkban lesz kézzel fogható” – mondta ifj. Chikán Attila, az ALTEO vezérigazgatója.

A közgyűlés a tavalyi év eredményei utáni osztalék kifizetéséről is döntött. A tulajdonosok elfogadták a vállalat igazgatóságának javaslatát a részvényenkénti 16 forintos osztalék mértékéről. Ez – figyelembe véve a részvények tavalyi évi nyolcadolását – nagyságrendileg megegyezik az előző évben fizetett osztalék mértékével.

„Alapvetően növekedési történetként pozicionáljuk az ALTEO tőkepiaci jelenlétét, ugyanakkor eredményes működésünk továbbra is lehetőséget teremt az osztalékfizetésre is úgy, hogy az nem gátolja növekedési céljaink elérését. Az osztalékhozam mértékét igyekszünk a mindenkori banki betéti kamatok környékén, annál picit magasabban tartani, amennyiben erre lehetőségünk van. Bízunk benne, hogy részvényeink árának alakulása és a részvények után fizetett osztalék tartósan vonzó részvényesi hozam biztosítását teszi lehetővé befektetőink számára.” – emelte ki a közgyűl& eacute;s elfogadó döntését követően Kovács Domonkos, az ALTEO akvizíciós és tőkepiaci tevékenységéért felelős vezérigazgató-helyettese.

A fentieken túl a részvényesek tájékoztatást kaptak az ALTEO tavaly megkezdett, cégstruktúra átalakítási programjának eddigi eredményeiről. Ennek célja, hogy az elmúlt évek dinamikus növekedése eredményeképpen kialakult összetett vállalati szerkezetet egy hatékonyabban működtethető és a befektetők által is jobban átlátható és egyszerűbb rendszerbe szervezzék.

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr1713854350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása