Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Bouillon Gottfried

2018. március 24. - EuroAstra

gottfried_szobra_brusszelben.jpgBouillon Gottfried szobra Brüsszelben  

Vigasztalódjunk, a XI. századnak is megvoltak a maga társadalmi problémái. II. Orbán pápa háborúba hívta a keresztény világot a Szentföldet uraló iszlám ellen. Bár jobb lett volna tárgyalásos úton megoldani a kérdést, vagy a Biztonsági Tanácshoz fordulni, de a keresztes hadjárat iránti lázas lelkesedés pillanatok alatt a hatalmába kerítette egész Európát. Különben is a Biztonsági Tanács csak 1946-ban alakult meg. Maradt tehát a pápa mozgósítása.

   Bouillon Gottfried (1060-1100) középkori flamand lovag és katona, az Első Keresztes Hadjárat vezetőjeként vonult be a történelembe. Birtokait részben elzálogosította, részben eladta, a pénzből lovagok ezreit toborozta, hogy az oldalán harcoljanak a Szentföldön. Más nemesek is csapatot szerveztek, minden egyes sereg külön úton indult el a Szentföld felé. Gottfried Lotaringiából,Nagy Károly útján”, a Rajna és a Duna mentén vonult.  Magyarországon Könyves Kálmán király személyesen fogadta a lovagokat és megállapodást kötöttek az áthaladás feltételeiről, erre a keresztes csapatok közismert csínytevései miatt volt szükség.

   A sereg Konstantinápolyon át érkezett a Szentföldre. Közben I. Alexiosz bizánci császárral volt egy eredménytelen tanácskozás, amely kompromisszummal ért véget, ennek részleteitől tekintsünk most el. Az első jelentős győzelmet a bizánci seregek oldalán 1097 júniusában, Nikaia ostrománál aratták. Majd következett Antiochia elfoglalása. Közben több keresztes reménytelennek ítélte az egész hadjáratot és visszatért Európába. Ennek ellenére legyőzték Kerbogát, a moszuli emirt és tovább indultak Jeruzsálem felé. 1099. nyarán érték el a várost és falétrákat építettek, hogy felmásszanak a falakra. Gottfried az első lovagok között volt, akik átmásztak a falakon és beléptek a városba. Közben a többiek hatalmas csapásokat mérve gyilkolták halomra a védőket és a város muszlim lakosságát. Így ért véget a három évnyi küzdelem, elfoglalták a Szentföldet, Jeruzsálemet és a szent helyeket, a Szent Sír Bazilikát, amely a legenda szerint Jézus sírjára épült.

   A győzelem után Gottfriedet megválasztották Jeruzsálem királyává. Rettenetes pusztítás, felgyújtott épületek, romba döntött templomok maradtak a csaták után. Korabeli krónikások szerint térdig gázoltak a vérben. Mégis csak jobb lett volna tárgyalásos úton megoldani a kérdést, vagy a Biztonsági Tanácshoz fordulni, de mint említettem  a Biztonsági Tanács sajnos csak jóval később alakult meg.

   Uralkodásának első esztendejében szárnysegédje így szólt. Bouillon bajtárs, akarom mondani felség! Eddig megúsztuk a háborút. Szeretnék már hazamenni a családomhoz.    Énnekem asszonyom van, forróölű, dalos, szelíd., te éretted jaj, hogy áztassam könyűvel szemeit. Jeruzsálem királya felemelte a mutatóujját. Igazad van hű szolgám. Megyünk haza.

   Azért ne csüggedjünk. Az Első Keresztes Hadjáratot még hét követte.

 

Láng Róbert

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr4213774488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása