Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Szántai Lajos: A mindenséggel mérd magad!

2018. február 21. - EuroAstra

szantai.jpgMitikus magyar történelem Nimródtól napjainkig - Mátyás király ünnepe, hangoskönyv bemutató és vetített képes előadás. Szántai Lajos műveltségkutató „A mindenséggel mérd magad!” című előadássorozata hangoskönyv formájában jelenik meg, melyet 2018. február 24-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatnak be először.

 

Utána a Mátyás király-emlékév tiszteletére vetített képes előadásra kerül sor „Mátyás király ünnepe” címmel, melynek keretében Szántai Lajos a most először bemutatandó képek segítségével idézi fel utolsó szent királyunk alakját.

 

A mindenséggel mérd magad! - Mitikus magyar történelem Nimródtól napjainkig

című előadássorozat keretében Szántai Lajos arra vállalkozott, hogy összefüggéseiben, a legfontosabb pillérekre, történelmi szereplőkre alapozva mutassa be történelmünket és kialakítsa, sőt elmélyítse bennünk azt a tudatot, hogy magyarnak lenni történelmi múltunk tudatában igen is büszkeség, ugyanakkor a jövőt és kötelességeinket tekintve egyúttal súlyos felelősség is.

 

A sorozat célja az volt, hogy 16+2 részben olyan átfogó alapismereteket, forrásokat ismertessen, de leginkább gondolkodásmódot közvetítsen, amelynek segítségével elindulhatunk múltunk megismerésének és egyben nemzeti önbecsülésünk helyreállításának útján. A teljes előadássorozat egy díszdobozos kiadvány formájában jelenik meg, amely tartalmazza a Szántai Lajos aláírásával gravírozott  pendrive adathordozót az előadások hanganyagával és egy nyomtatott kísérőfüzetet.

 

Mátyás király ünnepe - Szántai Lajos vetített képes előadása

Hunyadi Mátyást, a magyar történelem kiemelkedő személyiségét a történelemtudományon kívül a néphagyomány és a népművészet is számos módon megörökítette.

A 2018-as évet Mátyás király-emlékévvé nyilvánították Hunyadi Mátyás királlyá választásának 560. és születésének 575. évfordulója alkalmából.

Az emlékév tiszteletére Szántai Lajos a „Mátyás király ünnepe” című előadásán, most először bemutatott képek segítségével idézi fel utolsó szent királyunk alakját.

Közreműködik:

Bárdosi Ildikó, énekművész

Pap Gábor, művészettörténész

Sinkovits-Vitay András, színművész

 

Szántai Lajos műveltségkutató (1962, Budapest) több mint negyedszázados előadói pályafutása során több ezer előadást, sorozatot tartott jeles történelmi személyiségekről, többek között Atilláról, Szent Istvánról, Szent Lászlóról, Hunyadi Mátyásról, II. Rákóczi Ferencről, József Attila költészetéről, nem megfeledkezve más jelentős személyiségekről, eseményekről, a magyar művelődéstörténet kincsestáráról, a népmesékről, a Pilis titkairól, a Pálos-rendről és a Képes Krónikáról sem. (Ezek egy csekély része fellelhető a világhálón is. Munkássága jelentős része azonban nem, vagy csak korlátozottan hozzáférhető.)

Külföldi útjai során többször is megfordult Egyiptomban, járt Kínában, a kaukázusi országokban, a Közel-Keleten, Észak-Amerikában, Ausztráliában és természetesen bejárta a Kárpát-haza területét is.

 

Jegyár: 2000 Ft

A kiadvány megvásárolható a bemutató után.

A teljes előadássorozat ingyenesen megtekinthető a www.ketpiller.hu oldalon.

Az előadássorozat nyomtatott kísérőfüzetét minden jegytulajdonos külön ajándékként megkapja.

 

  1. február 24. (szombat), 15.00

Szántai Lajos: A mindenséggel mérd magad!

Uránia Nemzeti Filmszínház

 

http://www.urania-nf.hu

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr7913683210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása