Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Kiváló évet zárt a ZsÖK 2017-ben

2018. január 16. - EuroAstra

kivaloz.jpgA 2016-os eredménnyel összevetve a Zsolnay Örökségkezelő NKft. 2017-ben több látogatót fogadott és bevétele is jelentősen nőtt. Közel 200 millió forintot sikerül pályázatokon elnyernie és szakmai munkája elismeréséül számos díjban részesült. Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár bejelentette: a tavalyihoz képest idén 100 millió forinttal több, összesen 1 milliárd 870 millió forintos állami támogatásban részesül a társaság.

 

Hoppál Péter egy szerdai sajtótájékoztatón felidézte: a pécsi kulturális holding 2016-ban 1 milliárd 670 millió, tavaly pedig már 1 milliárd 770 millió forintos állami forrást kapott. A politikus egyúttal a kulturális alapellátás program egyik fontos intézkedésének nevezte, hogy a nagy szolgáltatói bázissal rendelkező vidéki kulturális centrumok ugyanolyan elbírálás alá essenek, mint a fővárosi intézmények.

 

A ZsÖK helyszíneinek és a cég által szervezett programok, fesztiválok látogatószáma 2017-ben 583 569 fő volt, amely több mint 24.000-rel több az előző évi 559 454 látogatóhoz képest. Különösen nagy növekedést mutatott a Kodály Központ, ugyanis a 2016-oshoz képest 21 285-tel többen, összesen 110 302 fő látogatott idén a lenyűgöző akusztikájáról ismert intézménybe.

 

Programszámok terén a ZsÖK belvárosi helyszínein és a Kodály Központban az előző évhez képest 2017-ben több esemény zajlott, előbbi 555-ről 637-re, utóbbi 201-ről 241-re nőtt. A Zsolnay Kulturális Negyedben a racionalizálások nyomán kevesebb, de minőségibb program zajlott. A döntés helyességét igazolja, hogy a csökkenés nem mutatkozott meg a látogatószámban, hiszen közel ugyanannyi látogatót regisztráltak a Negyedben, mint az előző évben. Összesen a ZsÖK helyszínein 2017-ben 2640 esemény zajlott.

 

A ZsÖK szakmai munkájának biztosítása érdekében 2017-ben különösen nagy összegű, összesen 198 518 000 Ft pályázati támogatást nyert el, amelynek fő forrásai a Nemzeti Kulturális Alap különféle szakmai kollégiumai, de az Emberi Erőforrások Minisztériumától és az Európai Uniótól is érkezett pályázati forrás.

 

A minőségi munka elismeréseként a cég 2017-ben több elismerésben részesült. A Zsolnay Negyed MagyarBrands díjat nyert a „Kiváló Fogyasztói Márka” kategóriában és 2. helyezést ért el Az Év Turisztikai Attrakciója versenyen. A Zsolnay Fényfesztivál eddig példa nélküli módon két egymást követő évben is megkapta a Made In Pécs díjat az Év eseménye kategóriában. Elnyerte az egyik legkomolyabb európai minősítő szervezet, az EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) által kihirdetett Minősített Európai Fesztivál címet, továbbá a Magyar Fesztivál Szövetség kiemelt rendezvénynek minősítette. 2018 január elején Made in Pécs díjban részesült továbbá a Művészetek és Irodalom Háza, a Bóbita Bábszínház és a Párhuzamos avantgárd – A Pécsi Műhely 1968–1980 című kiállítás.

 

Mind az adatok, mind pedig a cég munkatársaihoz érkező személyes vélemények alapján azt mondhatom, hogy sikeres évet zártunk, jó gazdái vagyunk ennek a sokszínű kulturális komplexumnak – nyilatkozta Vincze Balázs, a ZsÖK ügyvezetője.

 

http://www.zsokkft.hu

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr4713575517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása