Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Digitális karóra

2017. november 17. - EuroAstra

aa_16.jpgIsmét egy tárgy, amelyik lassan kisétál a divatból, legalábbis ma már nem trendi. Pedig micsoda szenzáció volt, amikor negyven évvel ezelőtt megjelentek hazánkban a Bécsből csempészett digitális karórák. Én is vettem egyet háromezer forintért. Státusz szimbólum, a modern ember időmérője. Egy gombnyomással kivilágosodott, nem kellett éjjel felgyújtani hozzá a lámpát. Ébresztett ha kell, óránként diszkrét csengő hangot adott, figyelmeztetve a mulandóságra. Stopperként működött, mutatta a dátumot, a vízállóságról nem is beszélve. És jól látható számok. Egészen az első elemcseréig, amikor is kiderült, hogy a belevaló elem hiánycikk. Vagy ha elromlott, az órás sajnálattal közölte, hogy nem javítható. Kérem, ezeket az órákat nyugaton csak gyerekeknek veszik.

   A digitális karóra őse a kvarcóra volt. Az elsőt a XIX. században alapított tokiói Seiko gyár hozta forgalomba 1970-ben és olyan robbanásszerűen terjedtek el óráik, hogy kis híján tönkretették a mechanikus modellekre épített svájci óraipart. Ezek a Seiko karórák nem minősültek olcsó szerkezeteknek, drága és igényes darabok voltak, sokszor igen összetett és jó minőségű mechanikával készültek. Eleinte óramutatóval, később digitális kijelzővel. Az idők folyamán a világhírű svájci óragyárak is készítettek digitális karórát, például a svájci Philippe Patek cég.

   Nem is gondolná az ember, hogy a számjegyes kijelzés technikáját több száz éve ismerik, de sokáig nem terjedt el. A két világháború között olyan mechanikus karórák is voltak, amelyekben kis ablakban jelentek meg a számok, amelyek függőleges és vízszintes vonalakból alakulnak ki. A másodperc, a dátum vagy más adat általában külön gomb benyomásával ugrott be. A digitális felépítésű kvarcórában a nyomógombokon kívül nincs más mozgó alkatrész, ezért elvileg az élettartama korlátlan.

   Mai tizenévesek csak mosolyognak a digitális karórán. Az ő csuklójukon számítógépes karóra van, amely az idő mutatásán kívül számos funkcióval bír. Maguk között PDA-nak (personal digital assistant) nevezik. A korai modellek még csak olyan alapfunkciókkal rendelkeztek, mint a számológép, a szótár vagy játékok, a modern digitális karórák (okosórák) hordható számítógépként funkcionálnak. Mobil operációs rendszerük van, médialejátszóként is használhatók, rádióként működnek. Felesleges megemlítenem, hogy nemcsak telefonálni lehet velük, de a mobiltelefonok minden funkciójára képesek.

   A hajdani háromezer forintos digitális karórám ott hever valahol a kacatjaim között. Ha megtalálom, odaajándékozom a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumnak. Rövidesen nyílik a „Használt Eszközeink Történelmi Beágyazottsága” elnevezésű időszakos kiállítás, ott a helye.

Láng Róbert

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr913288169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása