Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Révay András: Összekötötte egymással az embereket

2017. november 15. - EuroAstra

bud-1.JPG A világon elsőként, szobrot állítottak Bud Spencernek Budapest VIII. kerületében, a Józsefvárosban, a Corvin sétányon. Az ünnepségen több százan vettek részt, és jelen volt a tavaly elhunyt színész két lánya, Cristiana és Diamante Pedersoli is. A szobor a fiatal szobrászművész, Tasnádi Szandra alkotása.

bud-2.JPG Valószínűleg nagyon kevesen vannak, akik ne ismernék Bud Spencer, az 1929-ben Nápolyban, eredetileg Carlo Pedersoli-ként született, világhírű olasz művész nevét. Életútja regényes volt. Apja, a nápolyi, jómódú vasgyáros, Alessandro Pedersoli és az anya a lombardiai származású Rosa Facchetti, gazdag, nagypolgári gyermekkort teremtettek számára. Ez a gyerekkor 1943-ban ért véget, amikor édesapja vasgyára a tűz martalékává vált. Carlo 14 évesen kezdett el a Romana Nuotóban úszni és ott több érmet is nyert. A gimnáziumot 16 éves korára kijárta, kiváló memóriája volt, így 16 évesen ő lett az akkori Olaszország legfiatalabb egyetemistája. A háború után a család Brazíliába ment, de később visszatértek, a sportkarrier is folytatódott. Ő volt az első olasz, aki 1 perc alatt úszta a 100 métert, és még hét évig tartotta az olasz csúcsot. Részt vett az 1952-es és 1956-os olimpián, háromszor Európa-bajnokságon, és háromszor szerepelt a Földközi-tengeri játékokon. A világbajnoki vízilabda-válogatottba is beválogatták. A filmkarriert a véletlennek köszönhette. A filmezésről ez volt a véleménye: „A filmvilágban akár egy majom is elboldogulna, elég, ha addig próbálják a jelenetét, ameddig nem sikerül.” Végül mégis a filmjei által lett világhírű, közkedvelt, halhatatlan!

bud-3.JPG A szobor eredetileg Kazincbarcikára készült, ám egy idő után a város vezetői olyan változtatásokat szerettek volna, ami az alkotás akkori készenléti fokán már nem volt lehetséges. A művésznek új helyszín után kellett néznie. Bár az előzményeket a szoboravató ünnepséget megnyitó Kocsis Máté, a 240. születésnapját idén ünneplő Józsefváros polgármestere nem mondta el, tény, hogy a művésznő végül a józsefvárosi Önkormányzatnál talált nyitott kapukat, ahol a legenda emléke és követendő életútja előtt tisztelegve otthont adtak a szobornak és közel kilencmillió forinttal segítették megvalósulását. Azt viszont elmondta a polgármester, hogy a mai nap a köszöneté! Köszönetet mondunk Carlo Pedersolinak, Bud Spencernek, Piedonénak, Charlie Firpónak, azért, hogy sok millió különböző emberből, akik mind-mind mást gondolnak, valódi közösséget alkotott, a nevetés és a jókedv közösségét. És azért is, hogy soha nem elválasztotta az embereket egymástól, hanem összekötötte!

bud-4.JPG Bud Spencer nagyon szerette a vallását, a családját és szeretett bennünket, magyarokat is. Halhatatlanná pedig az teszi őt, hogy filmjein keresztül személyiségét azok is megismerik majd, akik ma még meg sem születtek. Csodálatos ember volt, valódi példakép. Kiváló sportoló, kitűnő színész, nagyszerű férj és apa. Köszönetet mondunk a lányainak is, hogy eljöttek ma hozzánk és köszönet jár nekik azért is, hogy átadhatjuk nekik azt az érzést, ami édesapjuk iránt bennünk, magyarokban, a rajongóiban van. Köszönettel tartozunk az alkotónak, Tasnádi Szandrának is, aki a legjobb tudása szerint, a legjobb szívvel készítette el ezt a szobrot. Végül pedig köszönet járt mindazoknak, akik eljöttek erre az ünnepségre, hiszen Bud Spencer azt vallotta, hogy őt a közönsége tette naggyá. Mi nézők, hiszen melyikünkkel ne fordult volna elő, hogy ha rosszkedvünk volt, megnéztünk egy Bud Spencer filmet, és másfél-két óra múlva mindennek más színe lett – zárta szavait Kocsis Máté.

bud-5.JPG Jelen volt az ünnepségen Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzet Sportolója, aki a medencében is találkozott Carlo Pedersolival. Az elérzékenyüléssel küzdve emlékezett vissza a művészhez fűződő személyes élményeire. Elmondta: Carlo Pedersoli, a kiváló sportoló, ötvenszeres válogatott volt, és ha a római Olimpia után nem kap filmszerződést, akkor olimpiai bajnok is lehetett volna, olyan fantasztikus játékos volt. „Testméretünk okán én voltam neki a kis bambino, ő meg nekem – hát el sem tudom mondani! Két évvel ezelőtt meghívott római lakásába, az ott eltöltött három óra felejthetetlen emlék maradt. Úgy volt, hogy egy év múlva ő jön hozzám, de sajnos közbeszólt az, aki még őt is le tudta dönteni a lábáról. Olyan ember volt, akit csak szeretni lehetett és az kitartott egész életünkön keresztül.”

bud-6.JPGEz az alkotás remekül mutatja be édesapánkat – mondta a művész lánya, Cristiana Pedersoli. A pillanat, ahogyan nyereggel a vállán, pisztollyal az oldalán megérkezik, egy híres filmjéből, „Az ördög jobb- és balkeze 2” nyitójelenetéből származik. Ő az életben is nagy volt, karizmatikus, nagyon szenvedélyes, és nagy szívével sokakat megérintett. Megköszönte a Józsefvárosi Önkormányzatnak, a polgármesternek és Tasnádi Szandra szobrászművésznek, hogy lehetővé tették ennek a csodálatos eseménynek a létrejöttét. A szobor tökéletesen jeleníti meg a személyiségét, a nagydarab embert az óriási szívével. Bizonyos vagyok abban, hogy most is velünk van és figyel fentről az angyalok közül.

bud-7.JPG Diamante Pedersoli, Bud Spencer fiatalabb lánya ezt még azzal egészítette ki, hogy óriási élmény számukra, a család számára azt látni, a rajongók mekkora tömege jött el a szobor felavatására. Csodálatos dolog meggyőződni arról, hogy még mindig milyen népszerű az édesapjuk ebben az országban. „Apa rendkívül boldog lenne! Korábban is tudtuk, de ma minden eddiginél jobban értjük azt, milyen fontos helyet foglalt el az emberek szívében és számára is milyen fontosak voltak az emberek. Nyilvános szerepléseken sokszor mondta magáról, a közönséghez szólva: „én nem léteznék, ha ti nem volnátok!” Mi pedig csak azt mondhatjuk az ő itt összegyűlt közönségének, hogy köszönöm, köszönöm, köszönöm.”

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr8313268663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása