Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

A közösségi agrármarketingé a jövő

2017. november 14. - EuroAstra

images_42.jpgA hazai gazdaság versenyképességének növelésében fontos szerepet játszik, hogy mára a hazai vállalkozások is felismerték, hogy csak úgy maradhatnak fenn a piacon, ha termékeiket a kiváló minőségen túl célzott marketingakciókkal, a hozzáadott, egyedi értékek kiemelésével is népszerűsítik - mondta Daróczi László, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője a Századvég Gazdaságkutató által szervezett agrárium és a vidékfejlesztés helyzetét elemző konferencián. Hangsúlyozta: az AMC ehhez többek között belföldi fogyasztásösztönző kampányokkal, pályázaton nyújtott forrásokkal, nemzetközi kiállítási megjelenések szervezésével, üzletember találkozókkal, szakmai konferenciákkal, rendezvényekkel járul hozzá.

 

Daróczi László kiemelte: az AMC által szervezett nemzetközi megjelenések kiemelt szerepet játszanak a hazai kkv-k helyzetének javításában. Az idei, berlini Nemzetközi Zöld Hét kiállításon az AMC szervezésében partnerországként a magyar kiállítók termékeit például 400 ezer látogató ízlelhette meg. Előadásában az ügyvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy a piaci alapon működő, nagy presztízsű nemzetközi kiállításokon szükségszerű a folyamatosan növekvő jelenlét, mert akár egy év kimaradás is évekre visszavetheti a kialakult partneri- és piaci kapcsolatokat.

 

A rendszeresen megjelenő országok jobb helyen, nagyobb területtel, olcsóbb áron jelenhetnek meg a vásárokon, szögezte le előadásában Daróczi László, megjegyezve, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszerágazat előretöréséhez ezért elengedhetetlen a fejlődésre törekvő, stratégia mentén való gondolkodás, az együttműködés és a tenni akarás a cégek részéről is.

 

Míg 20 éve a kiállítások sikerét a megkötött üzletek számában mérték csupán, mára ezek a rendezvények köztudottan a bemutatkozás, a figyelemfelkeltés, a személyes találkozás és bizalom építés és a kapcsolattartás speciális fórumai. Nincs ez másként a hazai kiállításoknál sem, ahol a kiegyensúlyozott fejlődés érdekében helyet kell biztosítani a kisebb cégek, KKV-k megjelenésére és teret kell adni a „szakma” képviselőinek is – tette hozzá Daróczi.

 

Mindezek alapján szervezett idén első alkalommal az AMC Szakmai Napot az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK). A több mint 1200 agrárszakmai és élelmiszergazdasági döntéshozót, termelőt és beszerzőt megmozdító eseményt az AMC tapasztalatait felhasználva, a termelők marketingkultúrájának és szakmai tudás és tapasztalat tárának erősítése érdekében mostantól minden évben megrendezi.

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr5213254187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása