Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

Szabadkőművesek

2017. október 25. - EuroAstra

aaa_10.jpg

Amerikai szabadkőművesek tablója, középen George Washington

Számomra a szabadkőművesség Martinovics Ignácot jelenti, aki a leghíresebb magyar tagja volt ennek a nemzetközi társaságnak. Személyének megítélése vitatott, mert élete egyik szakaszában jelentéseket küldött a II. Lipót bécsi titkosrendőrségnek. Azért olyan jó jelentéseket nem küldhetett, mert az osztrák törvényszék a Habsburgok elleni összeesküvés vádjával halálra ítélte és 1795-ben, 39-éves korában kivégeztette. Martinovics és társai kivégzésének helyszíne a budapesti Vérmező volt. Innen ered a terület neve.

   De kik a szabadkőművesek? Részleteket nem ismerünk, hiszen titkos társaság. Hankiss Ágnes egyik tanulmányából tudjuk, hogy világszerte több millió taggal rendelkező mozgalom, amelynek alapelve az erkölcsi értékek védelme, a szellem szabadságának egyetemessége, utóbb a francia felvilágosodás hagyományainak őrzése. Tagjai beavatási  szertartáson keresztül ismerhetik meg a szabadkőművesség mélyebb jelentését. (Ez úton köszönöm a Szerzőnek kutató munkáját.)

   A szabadkőművesség és a római katolikus egyház viszonya „hagyományosan” rossz. Hiszen a szervezet létrejöttének helyszíne az a Brit Birodalom, mely nem ismerte el a pápaság intézményét. A szabadelvűség se lehetett jó ajánlólevél, valamint az egyházi hierarchiák és az állam-egyház szoros kapcsolatának ellenzése. Bálványimádással, ateizmussal vádolták őket, ami képtelenség, mert mélyen hittek Istenben. Igaz, ők a Világegyetem Nagy Építőmesterének nevezik.

   1738-ban XII. Kelemen pápa pontot tett a vita végére. Bullát bocsátott ki, amely szerint a szabadkőművesség káros, veszélyezteti az államrendet és a hívek lelki üdvét. Ezek miatt a pápa kiközösítéssel sújtotta a szervezet tagjait. Részlet a bullából: minden hívőnek teljesen távol kell maradnia az ilyen társaságoktól, közösségektől, gyülekezetektől, találkozóktól, kongregációktól és ülésektől, a kiközösítés büntetésének terhe alatt, amelyet magára von már magával a cselekedettel, mindenféle nyilatkozat nélkül is, és amely kiközösítés alól nem nyerhetnek feloldozást, csak haláluk órájában. Tudomásom szerint a bullát nem vonta vissza egyik pápa sem.

   A szabadkőművesség a XIV. században keletkezett, akkor valószínűleg művelt, kőműves mesterek, szobrászok, templomépítők voltak a tagjai. Szakmai titkaikat, mesterfogásaikat, tervezési módszereiket szigorú titokban tartották. Szabadon vándoroltak országról-országra, építettek megbízóik kívánsága szerint. Majd folyamatosan csatlakoztak hozzájuk a szabadságot szerető, azért a hatalom ellen harcolni is akaró emberek. Ma már inkább csak filozófiai jelentőségük van.

   De mint Marx óta tudjuk, ha az elmélet behatol a tömegekbe, anyagi erővé válik. (vagy válhat?) Ezt vélik fenyegetőnek a szabadkőműveseket a hatalmukat féltők és a hatalmasokat támogatók. Meg azok, akiknek fogalmuk sincs arról, miről is van szó valójában.

Láng Róbert

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr7013068320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása