Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

„Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” – projektbemutató az Aurórában. Libás-, dinnyés- és szőlősgazda csereüzlete egy német képzőművésszel

2017. október 02. - EuroAstra

gazda-_2.jpgFolytatja a nyáron elindított rendhagyó csereüzleteit Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor. A hajdúsági libatenyésztő és a békési dinnyetermesztő gazda után ezúttal egy hetet egy szekszárdi borásznál töltenek. A német alkotó ezalatt tájképet fest a gazdaságról, cserébe pedig arra kéri vendéglátóját, hogy forgasson kisfilmet és adjon betekintést munkájába, életébe.

 

A művész-kurátor páros október 4-én (szerdán) 18 órától Budapesten, az Aurórában mutatja be a kezdeményezést, beszámol a gazdákkal való együttműködésről és a korábbi, más országokban készült „gazdafilmekből” is vetít. A „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” című projekt a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum nemzetközi CAPP projektjének részeként valósul meg, amely a közösségi együttműködésen alapuló művészeti munkákat támogatja.

 

Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor nyáron két gazdával működött együtt sikeresen: egyrészt a békési dinnyeszezon csúcsidőszakának feszültségekkel teli napjait örökítették meg, másfelől egy hajdú-bihari libatenyésztőnél az előnevelés nagy gondosságot és szakértelmet igénylő munkájába kaptak betekintést. A magyar mezőgazdaság e két szimbolikus, ám de sok kérdést is felvető területe után, a képzőművész-kurátor páros új ágazatban és régióban keresett együttműködő partnert. Szeptember 28. és október 4. között a sikerágazatnak kikiáltott borászattal fognak foglalkozni és szüretelni mennek a Dél-Dunántúlra, egy szekszárdi családi gazdaságba.

 

Sokak szerint a szőlő- és borgazdálkodás érte el a rendszerváltás óta a legnagyobb fejlődést a termelési ágak közül. A szekszárdi borvidék is ilyen sikertörténet, hiszen a rendszerváltás előtt háttérbe szorított régiónak számított, a tsz-ek idejében nem voltak önálló borai. A kilencvenes elején alakuló kispincék és családi borászatok mára már jelentős sikereket értek el, 2016-ban az Év borászát is ez a régió adta. A helyi gazdák és borkereskedők a szekszárdi borok elismertsége kapcsán többek között a szakmai alapon, önszerveződő és önszabályozó módon történő összefogás fontosságát hangsúlyozzák.

 

A „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” című kezdeményezés alapja tulajdonképpen egy csereüzlet, amelyben művészet és mezőgazdaság találkozik. Az egyhetes együttműködések alatt Antje Schiffers az egykori „vándorfestőket” megidézve egy-egy képet fest vendéglátóinak a gazdaságukról, míg a gazdák cserébe rövid videókat készítenek a munkájukról és beszámolnak a gazdálkodásról. Az ezekből összevágott „gazdafilmek” a gazdák szemszögéből igyekeznek megragadni az elmúlt évek, évtizedek változásait és főbb fordulatait. Hogyan hatottak ezek a fordulatok (pl. rendszerváltás, uniós csatlakozás) a mindennapos munkájukra, életükre milyen kihívásokat és lehetőségeket jelentettek? 

 

A művész-kurátor páros október 4-én (szerdán) 18 órától Budapesten, az Aurórában invitál beszélgetésre, ahol beszámolnak a három gazdával való együttműködésről, Antje Schiffers bemutatja a 2000-ben indult művészeti kezdeményezést, és a korábbi, más országokban készült „gazdafilmekből” is vetít.

 

Az alkotók novemberben visszatérnek a gazdák településeire, és a helyi közösség számára „Gazdafilmek éjszakája” címmel filmpremiert tartanak. A három Magyarországon készült film mellett más országokban dolgozó gazdák filmjeiből is válogatnak, amelyeket Antje Schiffers 2000 óta készített több mint tíz európai és afrikai országban. A magyar filmeket és a festményeket 2018. januárjában a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban, a nemzetközi CAPP program eredményeit összefoglaló zárókiállításon is bemutatják. A CAPP Művészeti Együttműködési Program 2015-2018 képzőművészek és közösségek párbeszédét segíti elő nemzetközi képzések, rezi-dencia programok és pályázatok révén. A program fókuszában nem elsősorban a mű mint végső produktum áll, hanem a teljes alkotói folyamat, valamint a közösségekkel, közönséggel kialakítható kapcsolat és párbeszéd.

https://www.szeretekgazdalenni.net (magyar és angol nyelven)

https://www.facebook.com/szeretekgazdalenni

http://www.ichbingernebauer.eu (angol és német nyelven)

 

A „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” kezdeményezés a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum CAPP Művészeti Együttműködési Programja, a Kreatív Európa Program – Európai Unió, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint az Erste Alapítvány és az ifa – Institut für Auslandsbeziehungen támogatásával valósul meg.

 

Antje Schiffers nemzetközileg elismert képzőművész, Berlinben él és dolgozik. Vándorfestő, virágrajzoló, bérművész – Schiffers előszeretettel ölt magára más-más szerepeket, s ezáltal sokoldalú művészeti tevékenységének – rajzainak, festményeinek, videómunkáinak és szövegeinek – a legkülönbözőbb társadalmi csoportok mindennapos életét teszi meg fő témájává. Bevett stratégiája a barter, amelynek értelmében saját alkotásait cseréli mások videóira, szövegeire és hétköznapi tárgyaira. Munkája gyakran emlékeztet egyfajta szociológiai terepmunkára, amely a művészet szerepét és jelentőségét vizsgálja különböző kultúrákban. A „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” című kezdeményezést 2000-ben Thomas Sprengerrel közösen indította el.

Schiffers együttműködéseivel rendszeresen szerepel egyéni és csoportos kiállításokon, többek között olyan neves intézményekben, mint a Secession (Bécs), GfZK (Lipcse), Hamburger Bahnhof (Berlin), Whitechapel Gallery (London), Haus der Kulturen der Welt (Berlin), Lentos Museum (Linz), Skirball Museum (Los Angeles), MUSAC (León).

http://www.antjeschiffers.de

 

Erdődi Katalin független kurátor, Bécsben és Budapesten él és dolgozik. Számos rendhagyó hazai kezdeményezés elindítója, többek között a köztéri és helyspecifikus művészeteket bemutató nemzetközi PLACCC Fesztivál (2008-2011), valamint a kortárstáncot és városi tereket összekapcsoló Body Moving programsorozat (2009-2014) alapítója és társkurátora, illetve a városi méhészkedést képzőművészettel és társadalomkritikával ötvöző „Közösségi Méz” projekt (2013) kurátora. Jelentős hazai és külföldi művészeti intézményekkel dolgozott együtt, mint a Trafó Kortárs Művészetek Háza, Ludwig Múzeum / Ludwig Inzert, Lipcsei Kortárs Művészeti Múzeum, brut Bécs, imagetanz Fesztivál Bécs. Jelenleg a Bécsi Képzőművészeti Egyetem PhD-in-Practice, valamint a University of Reading és a Zürichi Művészeti Egyetem kurátori Phd programjának hallgatója, melynek keretében posztszocialista vidéki térségekben kutatja a művészeti és kurátori intervenció lehetőségeit.

 

Antje Schiffers egy német faluban, Heiligendorfban nőtt fel, Erdődi Katalint pedig nagyszülei révén a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szamosangyaloshoz fűzik családi kötelékek, így a „Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni” című kezdeményezés mindkettőjük személyes tapasztalataiból és élettörténetéből is táplálkozik.

 

CAPP - Collaborative Arts Partnership Programme

A CAPP Művészeti Együttműködési Program projektjei 2017-ben:

- Nyílt pályázat útján (56 pályázó közül) 7 projekt került kiválasztásra, amelyek magas színvonalú közösségi együttműködésen alapuló művészeti alkotások létrehozását vázolták fel. A 7 projektben előre láthatóan 25 művész vesz majd részt.

- Az elkészült projektek eredményeit 2018 januárjában a Ludwig Múzeumban szervezendő kiállításon ismerheti meg a nagyközönség.

http://www.ludwigmuseum.hu/site.php?inc=0&menuId=502&tartalom=txt

 

  1. október 4. (szerda) 18 óra

„Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni”

projektbemutató, beszélgetés és filmvetítés

Auróra (1084 Budapest, Auróra utca 11.)

Angol és magyar nyelven. A program ingyenes.

 

https://www.facebook.com/events/119675745410593

https://www.facebook.com/auroraunofficial

 

Lantai József

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr4512914743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása