Közérdeklődésre számot tartó témák Internetes magazinja

EuroAstra Internet Magazin

XXVI. Sérült Gyermekek Napja az Állatkertben -- Minden korábbinál többen vettek részt a rendezvényen

2017. szeptember 20. - EuroAstra

serult_gyerekek_napja13_foto_bagosi_zoltan.JPG

Foto: Bagosi Zoltán

 

Minden korábbi évnél nagyobb számban, több mint kilencezren vettek részt a XXVI. Sérült Gyermekek Napján, amelyet a Fővárosi Állat- és Növénykert az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségével közösen 1992 óta rendez meg minden esztendőben.

 

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) a Fővárosi Állat- és Növénykerttel közösen 1992 óta minden évben megrendezi a Sérült Gyermekek Napján. A szeptemberi rendezvény célja, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok számára önfeledt kikapcsolódást, egész napra szóló érdekes programokat biztosítsanak a szervezők, természetesen díjmentes belépéssel.

A 2017-es esztendőben szeptember 18-én, hétfőn került sor a Sérült Gyermekek Napjára, méghozzá sorrendben a huszonhatodikra. A rendezvény résztvevői reggel 9-től kezdve folyamatosan érkeztek. A hivatalos megnyitó esemény 10 óra 30 perckor kezdődött a főbejáratnál. Az egész napos eseményen az Állatkert sokféle látnivalói mellett színpadi műsorok és játékos programok várták a fogyatékossággal élőket. A Sérült Gyermekek Napján idén csaknem kilenc és félezer fő vett részt, vagyis többen, mint az elmúlt negyedszázadban bármikor.

 

A Fővárosi Állat- és Növénykert természetesen nemcsak az évente egyszer megrendezett Sérült Gyermekek Napján, hanem az év többi napján is odafigyel a fogyatékossággal élő emberekre. Az őket képviselő reprezentatív szervezetekkel (MVGYOSZ, SINOSZ, SVOE, ÉFOÉSZ, MEOSZ, AOSZ) hosszú évek óta együttműködik annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő emberek igényeire minél inkább oda lehessen figyelni az Állatkert napi működése során is.

2005 óta az Állatkert több pontján olyan állatokat ábrázoló kisplasztikákat helyeztek el, amelyek –művészi értékükön túl – a látássérültek számára tapintás útján teszik lehetővé, hogy a szóban forgó állatokról képet alkothassanak. A kisplasztikákhoz Braille-írásos felirat is készült.

Az Állatkert fentiek mellett több más, a fogyatékossággal élő embereknek szervezett programban is közreműködik. Ilyen például az Óbudai Gimnázium által évről évre megszervezett „Kapcsolda”, amikor a gimnázium diákjai velük egykorú, fogyatékossággal élő fiatalokat várják fél napos programmal: ezt a rendezvényt az Állatkert évek óta kezes, simogatható állatokkal segíti.

Az Állatkert társadalmi felelősségvállalása a fogyatékossággal élők mellett kiterjed többek között a krónikusan beteg, illetve a hátrányos helyzetű gyermekekre is. Az ezzel kapcsolatos tevékenységre jó példa az „Áloméj az állatkertben” (Dreamnight at the Zoo) nevű nemzetközi kezdeményezés, amelyhez a Fővárosi Állat- és Növénykert a hazai (és általában a kelet-közép-európai) állatkertek közül az elsők között csatlakozott. A nyaranta megtartott „Áloméj” alkalmával az Állatkert családtagokkal érkező krónikusan beteg gyermekek számára szervez különleges esti, a normál nyitva tartási idő utáni programokat. Az idei „Áloméjre” június 9-én került sor, ezen az estén – a Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvánnyal együttműködve – félszáz beteg kisgyermeket láttak vendégül a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://euroastra.blog.hu/api/trackback/id/tr7312876972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása